Moszkvának nincsenek kompromittáló anyagai sem Donald Trump megválasztott amerikai elnökről, sem volt választási ellenfeléről, Hillary Clinton volt külügyminiszterről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője moszkvai sajtóértekezletén.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

„Ez abszolút kacsa, abszolút kitaláció, abszolút nonszensz. A Kreml nem foglalkozik kompromittáló anyagok gyűjtésével” – mondta.
    
„Az ilyesmit ponyvaregénynek nevezik” – tette hozzá.
    
A szóvivő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök arra törekszik, hogy Oroszország, az orosz nép, valamint a globális béke, stabilitás és biztonság érdekeiben építse a partneri kapcsolatokat. Peszkov úgy vélekedett az effajta híresztelések terjesztői az orosz-amerikai kapcsolatoknak akarnak ártani és fenn akarják tartani a „boszorkányüldözés”, a „hisztéria” állapotát.
    
Peszkov az amerikai titkosszolgálatokra hivatkozó sajtóértesülésre reagált, amelyek szerint az orosz hírszerzés Trumpot kompromittáló értesülések birtokába jutott. Emlékeztetett rá, hogy maga a megválasztott elnök is a boszorkányüldözés folytatásának minősítette az új „álhírt”.
    
Szavai szerint a „hisztérikus állapot” fenntartásának az a célja, hogy az orosz-amerikai kapcsolatokat továbbra is a kényszerű hanyatlás állapotában tartsa és megakadályozza, hogy bárki is elgondolkozzon azon, „mennyire felel meg ez a két ország érdekeinek, mennyire felel meg ez a nemzetközi közösség érdekeinek és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a totális konfrontációtól a konstruktivizmus felé történjen elmozdulás a kapcsolatokban”.
    
Korábban a CNN hírtelevízió hivatalos személyekre hivatkozva közölte, hogy az amerikai titkosszolgálatok vezetői múlt pénteken New Yorkban tájékoztatták Trumpot: az orosz titkosszolgálatok személyes és pénzügyi kompromittáló anyagokat gyűjtöttek be róla. Az erről szóló két és fél oldalas összefoglalót a Washington szerint Moszkva irányítása alatt elkövetett hackertámadásokról szóló jelentéshez csatolták.
    
A BuzzFeed amerikai portál közzétett egy 35 oldalas hírszerzési jelentést – amelyet egy állítólagos brit volt titkos ügynök jelentéseiből állítottak össze -, ám felhívta a figyelmet arra, hogy nem tudja megerősíteni a Trump ellenfeleinek megrendelésére elkészített anyag hitelességét.

(MTI)