Sebastian Kurz osztrák kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilapnak adott interjújában azzal vádolta a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil szervezeteket, hogy Európa szívébe akarják vinni az illegális bevándorlókat.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

„Nem állapot, hogy egynéhány nem kormányzati szervezet meghiúsítsa a huszonnyolc európai állam és kormányfő világos célját. Nem csak az vezérli őket, hogy életeket mentsenek, hanem hogy a csempészekkel közösen embereket vigyenek Közép-Európába” – jelentette ki Kurz a FAZ vasárnapi számában megjelenő interjújában, amelyből előzetesen részleteket közöltek hírügynökségek.

A néppárti kancellár ezzel összefüggésben különösen az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) francia segélyszervezetek által üzemeltetett Aquarius 2 nevű mentőhajót említette. Hangsúlyozta, hogy az olyan hajók, mint az Aquarius igyekeznek megelőzni a líbiai parti őrséget a tengerre szálló migránsok kimentésében, ami szerinte abszurd szituációkhoz vezet.

Kurz kiemelte, hogy „amennyiben nem európai, hanem líbiai vagy egyiptomi hajók végzik a mentést, úgy fel sem merülnek bonyolult jogi kérdések”.

„Vehemensen tiltakozunk Sebastian Kurz kancellárnak a tengeri mentést végzők ellen előhozott vádjaival szemben, amelyek semmilyen formában nem tükrözik a tényeket és a valóságot a Földközi-tengeren” – reagált Kurz interjújára szombat este az Orvosok Határok Nélkül.

Az MSF közleménye szerint „könnyű a humanitárius segítséget nyújtókat hibáztatni”, ez azonban – hangsúlyozta a segélyszervezet – mindössze eltereli a figyelmet az EU és az uniós soros osztrák elnökségének kudarcáról, hogy végtére emberséges bánásmódban részesítsék az Európába igyekvő menekülteket, menedékkérőket és migránsokat.

A civil szervezet szerint Kurz vádjai „magától értetődően” alaptalanok: „Az Aquarius 2, amely jelenleg Marseille-ben horgonyoz, mentési bevetései során a nemzetközi és a tengerjog alapján jár el, így nem követ el jogellenes cselekedeteket a tengeren”. Az MSF hozzátette: mindez azt jelenti, hogy a kimentett embereket nem vihetik vissza egy konfliktus dúlta országba, vagyis Líbiába, ahol a menedékkérők riasztó mértékben ki vannak téve az erőszaknak és kizsákmányolásnak.

Az Orvosok Határok Nélkül ezért felszólítja az osztrák kancellárt és más uniós döntéshozókat is, hogy „találjanak emberséges megoldásokat a veszélyben lévők számára ahelyett, hogy a menekültek és migránsok visszaszállítását támogatnák a líbiai pokolba”. 

Az Aquarius 2 az utóbbi hónapokban többször is a sajtófigyelem központjába került. Augusztus 20-ig a hajó Aquarius néven hajózott, s miután a gibraltári hatóságok törölték nyilvántartásukból, a hajót átnevezték és Panamában jegyeztették be. Panama szeptember végén a nemzetközi jogi eljárások megsértésére hivatkozva úgy döntött, hogy bevonja a hajó regisztrációját. A FAZ szerint a gibraltári és a panamai hatóságok döntésére az olasz vezetés nyomására került sor.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter június közepén kitiltotta az olasz kikötőkből a mentőhajót. Az Aquarius akkor 629 menedékkérőt szállított a fedélzetén, és Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül két nappal később rendeződött: olasz hajók segítségével mindenkit átszállítottak a spanyolországi Valenciába. Egy hónapra rá már Aquarius 2 néven a hajó a Líbia előtti nemzetközi vizeken az észak-afrikai állam parti őrségének mentési övezetében újabb migránsokat vett fel. A parti őrség felszólítása ellenére az Aquarius 2 kapitánya elutasította az emberek átadását azzal az indoklással, hogy a nemzetközi jog alapján hajótörötteket a legközelebbi biztonságos kikötőbe kell szállítani, ami Líbia esetében nem adott.