Bebizonyosodott mindaz, amit eddig is sejteni lehetett: Németország nemcsak az egyik legfőbb támogatója, aktív szószólója, hanem az egyik szerzője is az ENSZ globális migrációs paktumának.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Welt am Sonntag birtokába került az a 144 oldalas kormánydokumentum, amelyből kiderül, Németország nemcsak tovább mélyítette az együttműködést az ENSZ-szervezetekkel, hanem az egyik szellemi atyja is az ENSZ globális migrációs csomagjának, mint ahogy egy másik, hasonló ENSZ-dokumentumnak is, amely az Egyesült Nemzetek menekültcsomagja névre hallgat. Két hasonló tartalmú dokumentum van tehát, és Németország jóval nagyobb szerepet vállalt mindkét dokumentum kidolgozásában, mint amit a kancellár valaha is beismert.

Németország ugyanis az egyik szerző: „szövegjavaslatokkal is aktívan segítette mindkét paktum létrejöttét” – ez derül ki a Die Welt birtokába került külügyi dokumentumból, amelynek címe: „A német szövetségi kormány beszámolója a Német Szövetségi Köztársaság, az ENSZ, valamint az egyes globálisan működő nemzetközi szervezetek és intézmények együttműködéséről”. A német külügyminisztérium 144 oldalas beszámolójából az is kiderül, hogy a paktumot úgy „gondolták ki”, hogy jogilag ne, de politikailag kötelező legyen.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az aláírók kötelezik magukat, hogy a paktumban foglalt vállalásokat törvényekbe foglalják, és a paktum szellemében született törvényeket elfogadtatják, annak ellenére, hogy Németországban egyre nagyobb a felháborodás, egyre többen utasítják el a globális migrációs paktumot, és már a sajtó sem szolgálja ki maradéktalanul a meggyengült kancellárt.

Most épp a fősodorhoz tartozó Welt am Sonntag szivárogtatta ki a birtokába került kormánydokumentum egyes részleteit. A Welt kiadója, Stefan Aust és kollégája, Helmar Büchel ennél is tovább ment: Meghívó mindenkinek címmel közölt írásukban arra a következtetésre jutottak, hogy a paktumot ért kritikák nagyon is megalapozottak. Korábban a német mainstream sajtó az ellenzék (AfD) és az alternatív média pánikkeltésének és összeesküvés-elméletének titulált minden jogos kritikát.

A Die Welt szerzői most arra figyelmeztetnek, hogy újabb bevándorlási hullám érheti el Európát. Felhívják a figyelmet arra, hogy a kancellár 2015-ben még humanitárius okokkal magyarázta a migránsok befogadását, most azonban a gazdasági bevándorlók előtt nyitná ki a kaput. Merkel, írja a Welt, de facto hatályon kívül helyezte az alaptörvény 16. paragrafusát, amely a menekültjogot a politikailag üldözöttekre érti, nem pedig valamennyi, harmadik országból érkezett gazdasági bevándorlóra. „Ha a bevándorlás legális, nem lehet többé illegális migrációról beszélni” – írják a szerzők, akik szerint erre a logikára van felfűzve az ENSZ globális migrációs csomagja.

A növekvő felháborodás ellenére azonban nem valószínű, hogy még a marrákesi csúcs előtt meg lehet állítani a kancellár ámokfutását. Európa egyre inkább két részre szakad, ahogy a tárgyalási folyamatból kilépő országok köre bővül.

A legutóbb Szlovákia is úgy döntött, kilép a paktum elfogadásának folyamatából. Elfogadta a szlovák parlament csütörtökön azt a határozatot, amelyben felszólítja a pozsonyi kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt. A határozatot 90 igen szavazattal, 15 nem voks ellenében, 31 tartózkodás mellett, csaknem három napon át tartó vita után hagyta jóvá a 150 fős szlovák törvényhozás.

Szlovákia migrációval kapcsolatos álláspontja változatlan, és a kormány sohasem fogja elfogadni a marrákesi egyezményt – jelentette ki Peter Pellegrini. A határozat elfogadását üdvözölve, a miniszterelnök leszögezte, álláspontjuk egyértelmű, csak Szlovákiának és az ott élő embereknek van joguk eldönteni, hogy ki élhet a területükön. Bejelentette azt is, szerdán hoznak döntést arról, hogy Szlovákia bármilyen szinten részt vesz-e a marrákesi találkozón.

Az USA, Magyarország és Ausztria után az ausztrál miniszterelnök jelezte, hogy mivel a dokumentum elfogadása veszélyezteti hazája biztonságát, ezért nem fogja aláírni azt, később pedig Lengyelország és Izrael tett ugyanígy. A fenti országokon kívül eddig Bulgária és Csehország állt fel a tárgyalóasztaltól, és nem lenne meglepő, ha a lista még tovább bővülne.