A lengyel elnök népszavazást tartana az EU-ról és a NATO-ról

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Andrzej Duda lengyel elnök elképzelése szerint véleménynyilvánító népszavazás dönthetne arról, hogy rögzítsék-e az alkotmányban Lengyelország európai uniós és NATO-tagságát, egyúttal az EU-n belüli szuverenitását.

Andrzej Duda tavaly május elején jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez, mely útmutatást adna egy új alkotmány későbbi kidolgozásához, illetve a jelenleg hatályos lengyel alkotmány módosításához. A lengyel elnök kedden ismertette azokat a kérdéseket, amelyekről véleménynyilvánító népszavazást kezdeményezne.

Andrzej Duda a tanácsadó testületének keddi ülésén ismertette azt a 15 kérdést, amelyet a népszavazáson feltenne.

Megkérdezné többek között az állampolgároktól, hogy akarják-e Lengyelország EU- és NATO-tagságának megerősítését az alkotmányban. Egy másik kérdés arra vonatkozna, hogy megerősítsék-e Lengyelország EU-n belüli szuverenitását és a lengyel alaptörvény elsőbbségét az uniós joggal szemben.

Arról is megkérdeznék az állampolgárokat, hogy az alkotmány preambuluma hivatkozzék-e Lengyelország és Európa keresztény hagyományára.

Megkérdeznék a szavazóktól továbbá, hogy megerősítik-e a - Lengyelországban közvetlenül választott - államfő hatáskörét.    

A társadalompolitikai témájú kérdések többek között a családok támogatására, ezen belül az 500+ családi pótlékra való jogosultság sérthetetlenségére, valamint a jelenleg érvényes nyugdíjkorhatár (a nők esetében 60, a férfiaknál 65 év) alkotmányban való rögzítésére vonatkoznának. Az 500+ program keretében a családok a második gyermek megszületésétől gyermekenként havonta 500 zlotyt (mintegy 35 ezer forint) kapnak a gyermek 18. születésnapjáig.

Külön kérdést tennének fel arról, hogy megerősítsék-e az alaptörvényben a család, ezen belül az anya mellett az apa szerepének védelmét is, amelyről nem szól a jelenlegi alkotmány. 

Korábbi bejelentések szerint Andrzej Duda júliusban folyamodik hivatalosan a lengyel parlament felsőházához a népszavazás jóváhagyásáért, amelyet tervei szerint idén november 10-én vagy 11-én, a lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóján tartanának meg.

A lengyel kormánypárti parlamenti többség politikusai többször felvetették az új alkotmány kidolgozásának szükségességét, nem rendelkeznek azonban kétharmados többséggel, amely szükséges lenne az új alkotmány elfogadásához. Emellett többen tartózkodóan nyilatkoztak a Duda által javasolt időzítésről, például azért, mert október végén, november elején esedékes a helyhatósági választások megtartása is.

Az új alkotmány gondolatát elvetik az ellenzéki pártok, kivéve a harmadik legnagyobb lengyel parlamenti tömörülést, az ellenzéki Kukiz'15-öt, amely viszont a változás erőteljes híve.

A jelenlegi alkotmányt a lengyel parlament mindkét házának együttes ülésén hagyták jóvá 1997 áprilisában - vagyis az EU- és a NATO-csatlakozás előtt -, elfogadását pedig egy hónappal később népszavazásban erősítették meg.