Fotó: mti archív

Libanon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, mivel ez az ország a közel-keleti stabilitás egyik fontos láncszeme – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután libanoni kollégájával, Gibran Bászillal egyeztetett.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón Libanon fontosságát indokolva kiemelte: védelmezi a keresztény közösségeket, emellett segít, hogy a közel-keleti válsággócokból menekülni próbálók a lehető legközelebb maradhassanak az otthonukhoz és a lehető leghamarabb hazatérhessenek, ha a helyzet rendeződik.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország kezdeményezte az EU-nál, hogy a Libanonnak jóváhagyott 400 millió eurós segítséget 800 millió euróra növeljék, hogy az ország fenntarthassa stabilitását.

Továbbá, mivel Magyarország a keresztény közösségek közel-keleti védőbástyájaként tekint Libanonra, másfél millió eurós összeget szán arra, hogy ottani megrongálódott keresztény templomokat újítsanak fel – mondta a miniszter. Kifejtette: az első fázisban 18 keresztény templom felújítása kezdődik meg novemberben, az összeg első felét októberben utalják át. A felújítás folyamatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és egy libanoni keresztény egyetem koordinálja – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta: Libanon fellépése bizonyítja, hogy az illegális bevándorlás kezelésének egyetlen eredményes módja, ha abban segítenek az embereknek, hogy a hazájukhoz legközelebb vészelhessék át a válságos időszakokat és a válságok megoldása után mielőbb hazatérhessenek. Magyarország következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy ahelyett, hogy „az embercsempészek üzleti modelljét” támogatva győzködik az embereket, az életveszélyt is vállalva jöjjenek Európába, segíteni kell az olyan országokat, mint Libanon a rászorulók ellátásában – magyarázta.

Gibran Bászil libanoni külügyminiszter hangsúlyozta: országa erőfeszítéseit jobban el kell ismernie a nemzetközi közösségnek, és jó, hogy ezt Magyarország megteszi.

(MTI)