Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) kedden támogatta, hogy az Európai Unió (EU) 2020 utáni költségvetése nagyobb hangsúllyal válaszoljon a migrációs és menekültügyi kihívásokra, valamint a határok megerősítésére irányuló törekvésekre.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az EP szakbizottsága jóváhagyta, hogy az unió Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjának (AMIF) 2021-2027-es költségvetése 9,2 milliárd euróra emelkedjen, ami folyó árakon, 51 százalékkal több az előző pénzügyi kerethez képest. Támogatta továbbá az új integrált határellenőrzési alap (IBMF) létrehozását, és hozzájárult annak 7,1 milliárd eurós költségvetéséhez.

A képviselők leszögezték, hogy az AMIF-nek hozzá kell járulnia a közös menekültügyi politika megerősítéséhez, a legális migráció szabályainak kialakításához, összhangban a tagállamok gazdasági és társadalmi igényeivel. Hozzá kell járulnia az illegális migráció elleni küzdelemhez, a nemzetközi védelemre nem jogosultak esetében pedig biztosítania kell a hatékony, biztonságos és emberhez méltó visszatérést, és újbóli beilleszkedésüket hazájukban.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy biztosítani kell a szolidaritást és a felelősség tisztességes megosztását egyebek között gyakorlati együttműködés révén a tagállamok között, különösen a migrációs kihívások által leginkább érintett országokkal.

A LIBE-bizottság képviselői emellett megfelelő pénzeszközöket szeretnének biztosítani az önkormányzatok, valamint a menekültügy és a migráció területén tevékenykedő nemzetközi civil szervezetek számára.

Az új integrált határellenőrzési alappal kapcsolatban rögzítették, hogy annak finanszírozást kell biztosítania a tagállamok határellenőrzési és vízumpolitikai kapacitásának kiépítéséhez és fejlesztéséhez. A tagállamoknak szánt támogatásnak nagyobb rugalmassággal kell válaszolnia a kritikus határigazgatási helyzetekben fellépő igényeikre, és figyelembe kell vennie az esetlegesen tovább jelentkező migrációs nyomás okozta nehézségeket.

Az EP szakbizottsága által támogatott két javaslattervezetet ezt követően az EP egészének is meg kell erősítenie következő, márciusban esedékes plenáris ülésén, az Európai Unió Tanácsával tervezett tárgyalások megkezdése előtt.