A német liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) mégsem hajlandó a koalíciós tárgyalások folytatására az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével, és a Zöldekkel – pontosította pártja álláspontját Christian Lindner pártelnök csütörtökön.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Christian Lindner a Spiegel Online hírportálnak azt mondta, a sajtó „tévesen értelmezte” Nicola Beer főtitkár előző napi nyilatkozatát, amelyben megjegyezte, hogy nem lehet kizárni a pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról szóló tárgyalások felújítását, ha egy teljesen új program kerül napirendre.
    
Az FDP elnöke kiemelte: a „tartalmi ellentmondások” miatt a Jamaica-koalícióról szóló tárgyalásnak „vége”, a Zöldek pedig a liberálisokkal szemben ellenséges kijelentéseikkel és „összeesküvés-elméleteikkel” bizonyították, hogy nem is volt meg a kellő bizalom a közös kormányzáshoz.
    
Ezért elképzelhetetlen, hogy az FDP a belátható jövőben együttműködjön a Zöldekkel szövetségi szinten.
    
„Kizárom a megbeszélések újraindítását” – jelentette ki Christian Lindner.
    
Elmondta, hogy a több mint egy hónapig folytatott tárgyalásokon világossá vált, hogy pártja legfeljebb „az autó ötödik kereke” lehetett volna egy Jamaica-koalícióban, és állandó válságok nehezítették volna a kormány munkáját, mert élni kellett volna vétójogukkal, például az euróövezeti államháztartási politika ügyében, hiszen a Zöldek újabb közösségi támogatási alapokat akarnak felállítani, a liberálisok viszont az övezet tagállamainak önállóságára és fegyelmezett, felelős gazdálkodására építettek volna.
    
A Jamaica-koalíció ügye végül azon a „237 feloldatlan ellentmondáson” bukott el, amely a tárgyalások utolsó szakaszában is napirenden volt. Az FDP és a Zöldek között alapvető felfogásbeli ellentmondások is vannak, mert az FDP „a szabadság pártja”, a Zöldek pedig az állami beavatkozásra és irányításra helyezik a hangsúlyt. Ez mutatkozik meg a többi között a klímapolitikában, amelyben a liberálisok az „innovációteremtő piactól”, a Zöldek pedig „kvótáktól, állami támogatásoktól és tilalmaktól” várják az éghajlatváltozás elleni küzdelem sikerét – mondta Christian Lindner.
    
A Jamaica-koalíció ügye hétfőre virradóra fulladt kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból. Arra hivatkoztak, hogy a több mint egy hónapig folytatott megbeszéléseken nem alakult ki elég bizalom és közös programpont Németország megújításához.
    
A Zöldek azzal vádolták a hagyományosan piacpárti, jobboldali liberális FDP-t, hogy szándékosan futtatta zátonyra a tárgyalásokat, és előrehozott választást akar kiprovokálni, a kampányban pedig még inkább jobbra fordulna majd, hogy elhódítsa a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szavazóit.
    
A Der Spiegel című hírmagazin csütörtöki számában azt írta, hogy a pártját megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányító Christian Lindner napok óta készülhetett arra, hogy kiszáll a tárgyalási folyamatból. Hosszabb távú célja pedig az, hogy ellenzékben felépítsen egy „személyesen rá szabott” mozgalmat Emmanuel Macron francia államfő En Marche (Lendületben!) nevű mozgalmának mintájára, amely mozgósítja a politikai elittel elégedetlen választókat. A Der Spiegel megjegyezte, hogy Christian Lindner számára „első a párt, és utána következik a haza”.
    
Az FDP a 2013-ban tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazatok 4,8 százalékát gyűjtötte össze, nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt, és így 64 év után kiesett a Bundestagból. Christian Lindner a bukás után vette át a párt vezetését, és szinte egyedül építette újjá a pártot, amely az idén szeptemberben tartott választáson 10,7 százalékos eredménnyel tért vissza a Bundestagba.

(MTI)