Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Egy halottnak hitt ukrán szökevény, akit hazájában adócsalással és pénzmosással gyanúsítanak, valójában jó egészségnek örvend, és egy franciaországi várban élt luxus körülmények között. A meg nem nevezett férfit október 5-én tartóztatták le – közölte az Europol nemzetközi bűnüldözési szervezet kedden.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az ukrán szökevényt három bűntársával együtt Dijonhoz közeli kastélyában fogták el a francia hatóságok az Europol munkatársai.

A hatóságok 4,6 millió eurót (1 milliárd 480 ezer forintot), egy Roll-Royce Phantom típusú luxusautót, és Salvador Dali spanyol avantgarde festő három festményét foglalták le a kastélyban. 

Az Europol közlése szerint a szökevényt korrupció gyanújával keresték Ukrajnában, de megszökött, mivel halottnak hitték, amit a nevével kiállított halotti bizonyítvány igazolt.

Az ukrán férfi végül úgy bukott le, hogy egy luxembourgi cég megvásárolta a szóban forgó kastélyt. A cég kedvezményezettje pedig ő maga volt.