Fotó: shutterstock.com (szerk.)

Emmanuel Macron francia elnök felvetette az ötletét annak, hogy a gyűlöletbeszéd miatt elítélt közösségimédia-felhasználókat örök életükre tiltsák le a platformokról, írja a Breitbart.

Fotó: shutterstock.com (szerk.)

A francia elnök egy antiszemitizmus elleni gálavacsorán lengette be az új javaslatot, amelyet májusban terjesztenek elő.  

Mint ismeretes, Franciaországban a zsidók egyre nagyobb számban tapasztalnak antiszemita támadásokat online és a való életben is (teljes zsidó közösségek költöztek el francia városokból), ugyanakkor Macron is soha nem látott mértékben kap kritikákat mind a neten, mind a kormányellenes sárgamellényes mozgalomtól. A francia állam keményen le is számol velük: pár hónap alatt már 8400 tüntetőt tartóztattak le. 

„Az európai harcnak folytatódnia kell, de túl lassú” – mondta Macron, majd a gyűlöletbeszéddel elítéltek kitiltását a közösségi média felületekről ahhoz hasonlította, mint amikor futballhuligánokat tiltanak ki meccsekről.

Az azonban egyelőre még tisztázatlan, hogy hogyan tervezik a törvényt betartatni: Mounir Mahjoubi digitális ügyekért felelős államtitkár szerint a Twitteren például a felhasználók IP-címét próbálják majd kiszűrni úgy, hogy az igazságszolgáltatás rendszere azonosítja az üzenet íróját. Arról azonban nem esett szó, hogy az IP-cím megváltoztatása esetén működőképes-e a törvény.

Hozzátette: nem elfogadható, hogy manapság hetekig, hónapokig tart az online bűntények elkövetőinek azonosítása.

Sokan kritikusan fogadták a törvényjavaslat hírét. Gabriel Robin francia újságíró szerint az intézkedés ahhoz vezethet, hogy a kormány- és migrációellenes véleményeket teljesen el lehet majd némítani. „Soha, ismétlem, soha nem hozott még ennyi elnyomó intézkedést egy liberális kormány sem” – tette hozzá Robin.

Macron és más globalista politikusok is növelték a gyűlöletbeszéd és az úgynevezett fake news (álhírek) elleni intézkedéseket, az új javaslat pedig jelenősen megváltoztatná a jelenlegi büntetési díjakat és kiszabható ítéleteket.