Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon – közölte szombaton az egyik közösségi portál Varadinum.ma nagyváradi híroldala. 

A híroldalon bemutatott falragaszt a Bihar megyei törvényszék falán fényképezték le. A piros-sárga-kék alapú lapon az a szöveg áll, hogy „Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket”. Alatta egy piros-fehér-zöld folt fehér sávjában a Magyarország felirat szerepel, amit piros vonallal áthúztak, a lap alján pedig egy nyomdafestéket nem tűrő magyargyalázó felszólítás szerepel. 

Borsi Balázs, a Varadinum.ma szerkesztője az MTI-nek elmondta, hasonló falragaszt láttak a nagyváradi vasútállomás aluljárójában is. Úgy vélte, az A5-ös méretű, öntapadós falragaszok már régebben kerülhettek a falakra. 

Borsi Balázs szerint nem egyedi eset, hogy ilyen és ehhez hasonló üzenetek jelennek meg a nagyváradi utcákon. Jó jelnek tartotta azonban azt, hogy a falragaszt fényképen is bemutató hírükhöz román nyelvű kommentárok is érkeztek, és a hozzászólók többsége elítélte az efféle magyarellenes megnyilvánulásokat.