A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az elveszített vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után ellenzékbe vonul és „erőt merít a vereségből”, hogy ismét vezetni tudja Németországot – jelentette be Martin Schulz pártelnök hétfőn Berlinben.

Fotó: MTI/AP/Michael Probst

A párt vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján elmondta: az SPD „elfogadja a választóktól kapott megbízatást” az ellenzéki munkára.

Ellenzékben azért küzd, hogy véget vessen Angela Merkel kancellár „altatószer-politikájának”, és megteremtse a demokráciához szükséges „konfrontációt”.

Angela Merkel – az eddigi koalíciós társ, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség vezetője – folyton „eloson a viták elől”, és inkább átveszi vetélytársai ötleteit, „kiüresítve” pártja konzervatív magját – mondta Martin Schulz.

Szerinte nem az SPD, hanem Angela Merkel a Bundestag-választás legnagyobb vesztese, és a vasárnapi urnazárással elkezdődött Merkel kormányfői pályafutásának vége.

Az esetleges előrehozott választásra vonatkozó kérdésre azt mondta, abból indul ki, hogy megalakul Angela Merkel vezetésével a CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek kormánya. Azonban a koalíciós tárgyalások majd csak az október 15-i alsó-szászországi tartományi választás után indulnak el.

Hozzátette: „beszélni mindig lehet egymással”, de az SPD feladata most nem a kormányzás, hanem az ellenzéki politizálás. Leszögezte, hogy soha nem vállalna pozíciót egy Angela Merkel vezette kormányban.

Martin Schulz kiemelte, hogy az SPD a 2009-es és a 2013-as választási vereséget sem dolgozta még fel kellőképpen. A vasárnapi újabb kudarc után a történtek feldolgozása, a tanulságok levonása következik regionális konferenciákon, majd december elején pártkongresszust tartanak.

Kérdésre válaszolva elmondta: a kongresszuson ismét elindul az elnöki tisztségért, és „nagyon biztos” abban, hogy a párt vezetésében kellően erős a támogatottsága.

Arra a kérdésre, hogy miért nem jelölteti magát frakcióvezetőnek, aminek révén a parlamenti ellenzék első számú vezetője lehetne, azt mondta, hogy inkább a párttal akar foglalkozni, és munkamegosztást tervez az általa a frakció élére javasolt  Andrea Nahles jelenlegi munkaügyi miniszterrel.

Az SPD vasárnap 20,5 százalékkal története legrosszabb eredményét érte el, 5,2 százalékponttal gyengült a négy évvel korábbi 25,7 százalékhoz képest. Eddigi negatív rekordja a 2009-es 23 százalék volt.

MTI