Fotó: shutterstock, illusztráció

Viccnek indult, ám sokaknak a torkán akadt a nevetés, amikor kiderült, hogy a népszerűségi listák második helyéig küzdette fel magát a legfiatalabb szerbiai államfőjelölt, a Ljubisa Preletacevic Beli művésznevet viselő Luka Maksimovic.

Tizenegy jelölt indul az április 2-ra tervezett elnökválasztáson Szerbiában. A sajtó és a közvélemény sokáig a legesélyesebb jelöltekkel, a legnagyobb ellenzéki pártok indulóival foglalkozott, a közvélemény-kutatások mérései Aleksandar Vucic miniszterelnök esélyeit latolgatták, és csak hébe-hóba említették meg, hogy a Sarmu Probo Nisi – SPN (Nem is etté tőtött káposztát) nevű viccformáció vezetője is indulni szándékozik. A legfrissebb adatok viszont azt mutatják, hogy akár a voksok 11 százalékát is megszerezheti a 26 éves egyetemista.

Ljubisa Preletacevic Beli a tavalyi előrehozott parlamenti választok idején „született”, amikor a politikából és a pártok ígérgetéseiből kiábrándult fiatalok létrehozták a – szerb mulatós nóta címét viselő – Sarmu Probo Nisi nevű csoportot. Az SPN vezetőjének neve is az iróniát hivatott jelezni, a Preletacevic voltaképpen „pártváltót” jelent, a Beli pedig fehér öltözékére utal, a „politikus” ugyanis fehér öltönyben, fehér lovon vagy limuzinon, felékszerezve járta előbb szülővárosa, Mladenovac, majd az idei kampány idején már a szerb főváros utcáit. Tavaly számos arrogáns kijelentést tett, nem tagadta, hogy megvesztegethető, sőt azt sem, hogy diplomáját megvásárolta, a mostani kampány idején pedig nyíltan hangoztatta, hogy nem ért a politikához, a hatalomgyakorlást szakértőkkel végeztetné el, ő csak a „nagyvezér” lenne.

A helyzet azonban az utóbbi napokban megváltozott. A legfrissebb közvélemény-kutatások szinte egységesen azt mutatják, hogy a legtöbb szavazatra, a voksok több mint 50 százalékára továbbra is Aleksandar Vucic számíthat, ám míg korábban Vuk Jeremic korábbi külügyminiszter és Sasa Jankovic volt ombudsman szerepelt a második helyen 10-11 százalékkal, most ezt a helyet határozottan Ljubisa Preletacevic Beli uralja.

A hirtelen népszerűségi ugrást többen többféleképpen magyarázzák. Az elemzők és politikusok némelyike, például a baloldali Sasa Radulovic – aki szintén indul az elnökségért – úgy véli, hogy a fiatal és mindenből viccet csináló jelölt megmozgathatná az apatikus és a választásokba belefáradt állampolgárokat, arra ösztönözve őket, hogy igenis menjenek el szavazni. Mások inkább úgy gondolják, hogy Ljubisa Preletacevic Beli megjelenése Aleksandar Vucicnak kedvez – az ő támogatottsága ugyanis megingathatatlannak tűnik -, az ellenzék soraiban viszont zavart kelthet. Így vélekedett Tomislav Nikolic elnök is, amikor az ironikus indulót szociológiai jelenségnek minősítette, és úgy fogalmazott: mindazok, akik komoly politikusnak tartják magukat, magukba kell, hogy nézzenek, ha kevesebb voksot kapnak, mint Preletacevic.

A „jelenségről” több lap, politikus és elemző is úgy nyilatkozott, hogy a figyelem és a támogatottság azt bizonyítja, komoly elégedetlenség tapasztalható a társadalomban, ami aggodalomra ad okot. Ljubisa Preletacevic Beli legnagyobb előnye – hangsúlyozta a Blic című belgrádi napilapban Dragomir Andjelkovic politikai elemző -, hogy fél lábbal a vicc, fél lábbal a komoly politika talaján áll. Szerinte Preletacevic mellett szól, hogy a többi jelölttel szemben ő valóban elmondhatja bármiről a véleményét, és egyáltalán nem kell következetesnek lennie, nem kell aggódnia a lehetséges szavazatvesztés miatt.

A fiatal férfi – aki zenével és videók forgatásával foglalkozik – a többi jelölttel ellentétben sokáig nem is beszélt államfőjelölti programjáról, vagy azokról az intézkedésekről, amelyeket esetleges megválasztása esetén tenne. A múlt hét óta azonban több újságban és televízióban is megjelent, ahol sokak meglepetésére inkább jobboldali, sőt nacionalista elképzeléseket fogalmazott meg. Kijelentette, hogy Koszovó Szerbia elszakíthatatlan része, hogy fenn kell tartani a jó kapcsolatot Oroszországgal, és hogy elnökként ellenezné az azonos neműek házasságát.

A hirtelen jött sajtófigyelem és a jobboldali gondolatok megjelenése az ellenzéki sajtóban gyanút keltett, és olyan találgatások is megjelentek, amelyek szerint Ljubisa Preletacevic Beli lehet Aleksandar Vucic „trójai falova” az ellenzék soraiban, akivel szavazatokat lehet elvonni a többi jelölttől.

Vladimir Pejic, a Faktor Plus közvélemény-kutató munkatársa a Vecernje Novosti című szerb napilapban kifejtette, hogy Preletacevic népszerűsége azért nőtt meg az utóbbi időszakban, mert az online médiából bekerült a média fősodrába. Mint mondta, a fiatal jelölt támogatottsága nagy, ám a szavazóbázisául szolgáló 30 év alattiak választási kedve alacsony, így nem valószínű, hogy április másodikán az urnák elé járulnak. Pejic szerint a választás napján Ljubisa Preletacevic Beli a voksok legfeljebb 5 százalékát kapja majd, ami egy ilyen fiatal és humorból indult jelölt esetében így is óriási eredménynek számít.

Amennyiben Aleksandar Vucicnak április 2-án mégsem sikerül megszereznie a voksok több mint felét, és a második helyen a viccpárt jelöltje végezne, a második fordulóban kettejüknek kellene megmérkőznie. Korábban a sajtóban megjelent találgatások szerint az ellenzék titkos megállapodást kötött a második fordulóról, amely szerint bárki is jut be a második körbe, a többi jelölt őt fogja támogatni. Ez azt is jelenthetné, hogy a második körre sokan „már csak poénból is” elmennének, és egy teljesen tapasztalatlan vezetője lehetne a nyugat-balkáni országnak, ám sokkal valószínűbb, hogy a magukat komolyan vevő politikusok inkább távol maradásra szólítanák híveiket, vagy mégiscsak Aleksandar Vucic mellé állnának.

Amint letelik elnöki mandátuma, benyújtja nyugdíjaztatás iránti kérelmét – jelentette be Tomislav Nikolic a Kurir című szerb napilap keddi számában.

Az államfő azonban hozzátette, hogy ez csupán öregségi nyugdíjat jelent, nem kíván már munkába állni, ám a politikában továbbra is aktív szerepet akar vállalni.

Tomislav Nikolic mandátuma május 31-én jár le, és elmondása szerint már aznap beadhatja nyugdíjazási kérelmét. A Kurirnak azt mondta, egyelőre senkivel nem egyeztetett arról, hogy milyen feladatai lehetnek júniustól, de dolgozni már nem szeretne.

Emlékeztetett arra, hogy minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy nyugdíjba vonulhasson, hiszen betöltötte a 65. életévét és 45 év munkaviszony áll a háta mögött.

A lap közölte, hogy az államfő jelenleg 130 ezer dináros (324 ezer forint) fizetést kap, ami mandátumának letöltése után fél évig még jár neki, habár kérésre ez az időszak 12 hónapra hosszabbítható, a nyugdíja pedig ennek 80 százaléka, azaz 104 ezer dinár (259 ezer forint) lenne. Emellett Nikolicnak volt elnökként – amennyiben nem vállal újabb politikai szerepet – a jövőben is saját iroda, tanácsadó, titkár, testőrség, hivatali gépkocsi és diplomata útlevél jár, valamint megilleti a tiszteletbeli elnöki státus.

A közvélemény-kutatások szerint Tomislav Nikolicot az elnöki székben Aleksandar Vucic jelenlegi miniszterelnök válthatja. A voksolást április 2-án tartják.

MTI