A Demokrata Párt megállapodott a republikánusokkal az amerikai kormányzati leállás befejezéséről – jelentette be hétfőn a szenátusi voksolás megkezdése előtt Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője.

Három napig tartó intenzív tárgyalások után közölte Schumer: „ a délután folyamán   megszavazzuk a kormányzati munka újraindulását”.

A demokrata párti politikus bejelentette azt is, hogy a republikánusokkal folytatják az egyeztetást egy külön törvényjavaslatról, amely rendezné a fiatal illegális bevándorlók helyzetét.

Értesülések szerint  a szóban orgó megállapodás  csupán átmeneti időre, február 8-ig biztosítja a kormányzati hivatalok és ügynökségek működését.

MTI