Az olasz államfő szerdán megbízta Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjét az új olasz kormány megalakításával.
 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Sergio Mattarellával folytatott megbeszélése után Conte a változás kormányát ígérte Olaszországnak. Az új kabinet munkájáról szólva úgy fogalmazott, elsődlegesek lesznek az európai kihívásokra adandó válaszok.

Giuseppe Conte a hagyományok szerint fenntartással fogadta el a kormányalakítási megbízatást. Ez azt jelenti, hogy a következő napokban még bemutatja a miniszterek névsorát az államfőnek, ezt követően feloldja fenntartást, a miniszterekkel együtt leteszi az esküt, majd bizalmat kér a római parlament két házában. Sajtóinformációk szerint jövő szerdán kezdődhet a bizalmi szavazás. 

Az államfő és a miniszterelnök-jelölt zárt ajtók mögötti megbeszélése majdnem két órán át tartott, ami a leghosszabbnak számít az olasz kormányok történetében. 

Első sajtónyilatkozatában Giuseppe Conte kijelentette, hogy kormánya programja az M5S és a Liga közt született szerződést követi és ehhez kér majd bizalmat a parlamentben is. 

Hangsúlyozta, hogy az államfővel Olaszország legsürgetőbb kihívásairól egyeztetett. Megjegyezte, tudatában van annak, hogy meg kell erősíteni Olaszország nemzetközi és európai pozícióját. „A kormánynak azonnal foglalkoznia kell a folyamatban levő tárgyalásokkal az európai költségvetéstől kezdve a menedékjogon át a bankunió lezárásáig” – mondta Giuseppe Conte. Hozzátette: az említett területeken kormánya arra törekszik majd, hogy megfelelő szövetségek kiépítésével az olasz nemzeti érdekeket védje és képviselje.

„Olaszország a kormány megalakulását és válaszokat vár. Ez a változás kormánya lesz. Én is hozzájárultam az M5S és a Liga közti kormányszerződés kidolgozásához, amely választ ad az olaszok várakozásaira” – jelentette ki Giuseppe Conte. Hangsúlyozta, az olasz nép védőügyvédje kíván lenni. 

Az 54 éves jogász hazájában és külföldön is kevésbé ismert, eddig nem vett rész az aktívan a politikai életben. Az államfő utáni nyilatkozata volt az első alkalom, hogy az olasz sajtó és az olaszok is Giuseppe Conte hangját hallották.

Conte megbízatásával lezárult a március 4. parlamenti választások óta tartó olaszországi kormányalakítás. Kinevezésével megkezdődik az M5S és a Liga sárga-zöld kormánya, amely precedens nélküli politikai kísérletnek számít, mivel ez az első alkalom, hogy Nyugat-Európában populista erők kerültek kormányra.

Luigi Di Maio az M5S vezetője a gazdasági vagy a munkaügyi minisztérium élére pályázik, a Ligát vezető Matteo Salvini pedig belügyminiszter akar lenni. Ez mutatja, hogy az M5S-Liga mindenekelőtt a belpolitikát, az olaszországi gazdasági és szociális reformokat, valamint a migrációs helyzet rendezését tartja központinak.
   

jobbközéphez tartozó Hajrá Olaszország (FI) és az Olasz Testvérek (FdI) korábbi bejelentések szerint nem szavaznak bizalmat az M5S-Liga kormánynak.

Luigi Di Maio közösségi oldalán történelmi pillanatról beszélt, hangsúlyozva, hogy a „változás kormányával álom valósul meg”. Kijelentette, hogy az új római kormánnyal a politikától eddig elhanyagolt olaszok kerülnek előtérbe. Di Maio többször is egyszerűen Giuseppének nevezte a miniszterelnök-jelöltet, és azt ígérte, ahogy feláll a kormány, azonnali intézkedések várhatók a munkahely-teremtésben. Emlékeztetett, hogy az M5S öt év alatt bejutott a római parlamentbe, majd kormányra jutott. 

Matteo Salvini úgy nyilatkozott, „végre megkezdjük a munkát, külföldről senki ne emeljen vétót a római kormánnyal szemben, mivel az olaszok döntenek”. 

Hangsúlyozta, hogy a Liga továbbra is a közgazdász Paolo Savonát akarja látni a pénzügyminiszteri poszton, akinek ismert mondása szerint az euróval a németek béklyót vertek az olaszokra. 

Giuseppe Conte szerdán este a képviselőház és a szenátus elnökével egyeztetett, csütörtökön pedig a parlamenti pártokkal folytatja a konzultációt.