Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívta Donald Trump amerikai elnököt Törökországba a jövő évre – közölte Hogan Gidley fehér házi szóvivő helyi idő szerint hétfőn.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Úgy fogalmazott: egyelőre nincsenek konkrét tervek, de Trump nyitott egy találkozóra Erdogannal.

A meghívást azt követően hozták nyilvánosságra, hogy az amerikai elnök másfél hete telefonon beszélt török kollégájával, majd a múlt héten bejelentette: elrendelte az amerikai erők teljes kivonását Szíriából, miután szerinte sikerült legyőzniük az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet, és nincs rájuk tovább szükség.

Trump döntését mind demokrata, mind republikánus oldalon elítélték. Az Egyesült Államok szövetségesei szintén tiltakoztak, és az elnök a saját kormányzatán belül is ellenállásba ütközött.

Az AP amerikai hírügynökség korábbi jelentése szerint Trump senkivel sem egyeztetett, aki érintett a dzsihadisták elleni harcban. Jim Mattis védelmi miniszter be is jelentette lemondását, január 1-jén távozik tisztségéből.

A lépést ugyanakkor üdvözölte Törökország, Oroszország és Irán.