A német szupermarket-lánc ezúttal egy olaszországi városka fotójáról tüntette el a kereszteket – írja a brit The Telegraph.


Képernyőfotó: telegraph.co.uk, fotó: Shutterstock.com

Nem is olyan régen nagy port kavart fel, amikor az áruházlánc görög termékein szereplő Santorini városának fotójáról retusálták ki az egyébként mindenki által jól ismert kereszteket.

Most hasonló eset történt, ám ezúttal az észak-nyugat olaszországi Liguria tartomány Dolceacqua nevű városkájában található Sant’Antonio Abate templomról és annak templomtornyáról van szó.
A falu, amelyben egy ősrégi kőhíd és egy középkori kastély is található, 1884-ben még a híres festőt, Claude Monet-t is megihlette.

A helyiek pedig igen rossznéven vették, amikor a Lidl egyik közeli áruháza egy promócióhoz olyan fotót használt fel a városkáról, amelyen kiretusálták a katolikus templomon és templomtornyon található kereszteket, ráaádásul állítólag azért, hogy azok ne sértsék a városba érkező muszlim migránsokat.

Fulvio Gazzola, Dolceacqua polgármestere hivatalos panasszal fordult a Lidlhöz, azt állítva, hogy az áruház a falujuk egyik legismertebb nevezetességének fotóját manipulálta. A polgármester azt mondta, megkérte a szupermarketet, hogy helyezzék vissza a fekete-fehér képre a kereszteket, azonban “semmi nem történt”.
“Valós fotókat kell közölni Dolceacquáról. Ha nem akarják látni a kereszteket, akkor használjanak egy képet a kastélyról” – mondta. – “A Lidl azt állítja, a vallási jelképek kiretusálása része az olasz és európai marketingstratégiájuknak. Azt csinálnak, amit akarnak, de nem kéne fotókat tönkretenni. Ez nem tesz jót a kisvárosunkról kialakult képnek és keresztény tradicióinknak”.
Gazzola hozzátette, fontolgatja, hogy jogi útra tereli az ügyet.

A The Telegraph-nek küldött közleményében a Lidl elnézést kért “vásárlóiktól és Dolceacqua lakóitól”. Azt állították, “azonnal” leveszik a képet, és hozzátették, a keresztek már akkor sem szerepeltek rajta, amikor azt egy fotóbankból megvásárolták.

Amikor szeptemberben a Lidl a görög termékek csomagolásáról eltávolított kereszt miatt haragította magára az európai vásárlók egy részét, akkor a következő nyilatkozatot adták ki: “Nem használunk vallási szimbólimokat a csomagoláson, hogy így őrizzük meg pártatlanságunkat. Elnézést kérünk azoktól, akik ezt másképp értelmezték és megbotránkoztak„.

Egy gyors terjeszkedést követően a Lidl mára Európa egyik legnagyobb áruházláncává nőtte ki magát: több mint tízezer üzletük van 27 országban.

(demokrata.hu)