Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.

A szlovén választási bizottság által közzétett adatok szerint Borut Pahor a voksok 47,09 százalékát, legfőbb riválisa, a szintén függetlenként induló baloldali Marjan Sarec a szavazatok 24,95 százalékát szerezte meg 99 százalékos feldolgozottság mellett. Eszerint ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet november 12-én tartanak.

Pahor a hivatalos eredmények közzététele után tett első nyilatkozatában elismerte, hogy második fordulóra lesz szükség. „Készen álltunk erre az elejétől fogva” – mondta, majd hozzátette: biztos a győzelmében, de keményen kell dolgoznia.

A szlovén közszolgálati televízió (RTV) urnazáráskor közétett felmérése szerint úgy tűnt, hogy Pahor a voksok 56,2 százalékát, legesélyesebb ellenfele, a szintén függetlenként induló baloldali Marjan Sarec a szavazatok 22,5 százalékát szerezte meg. Így nem lett volna szükség második fordulóra.

Az említett két jelölt mellett Romana Tomc, a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) jelöltje 13,67 százalékot, míg Ljudmila Novak az ellenzéki Új Szlovénia (NSI) jelöltje 7,12 százalékot szerzett.

Maja Makovec Brencic oktatási miniszter, a Miro Cerar miniszterelnök vezette Modern Közép Párt (SMC) jelöltje a voksok mindössze 1,3 százalékát kapta. A parlamenten kívüli pártok közül Suzana Lara Krause a Szlovén Néppárt (SLS) színeiben, valamint Andrej Sisko az Egyesült Szlovén Mozgalom színeiben egyaránt 0,7 százalékon áll.

Független jelöltként Angelca Likovic nyugalmazott tanárnő, a konzervatív Családért és a Gyermekekért Egyesület jelöltje 0,5 százalékot és Boris Popovic koperi polgármester 1,82 százalékot szerezett.

Pahor végzettségét tekintve politológus. Több ciklusban volt parlamenti képviselő, majd 2000 és 2008 között európai parlamenti képviselőként dolgozott, 2008-tól 2012-ig pedig miniszterelnök volt. 2012-ben Danilo Türköt utasította maga mögé az elnökválasztás második fordulójában.

Sarec a karrierjét újságíróként kezdte, majd később komikusként szerzett hírnevet. 2010-ben hagyott fel ezzel a foglalkozással, miután saját regionális pártja, a Marjan Sarec Pártja (LMS) színeiben megválasztották polgármesternek.

A vasárnapi szavazáson 1,7 millió szlovén állampolgár adhatta le voksát, a teljes részvétel valamivel 43 százalék felett volt a választási bizottság honlapja szerint.

MTI