Megnyíltak szerdán Németországban a menedékkérők előtt az első új típusú befogadóközpontok, amelyektől azt várja a Horst Seehofer vezette szövetségi belügyminisztérium, hogy tovább erősödik a rend és a biztonság a menekültügyben.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A tárca közleménye szerint elsőként Bajorországban építettek ki a megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján AnkER (magyarul: horgony) központoknak nevezett intézményeket.

A hét településen – Manching, Bamberg, Donauwörth, Zirndorf, Regensburg, Deggendorf, Schweinfurt – létrehozott befogadóállomások a közlemény szerint a „modellprojekt” szerepét töltik be, az új rendszer működőképességét tesztelik bennük.

Horst Seehofer hangsúlyozta, bízik abban, hogy az AnkER központ „sikermodell” lesz, és Bajorország után rövidesen további tartományokban is elterjed.

Az elképzelés lényege, hogy az újonnan érkező menedékkérőket a kisebb, a helyi közösségek életébe beágyazva működtetett szállásokra épülő decentralizált rendszer helyett néhány nagyobb, központi állomáson helyezik el. Az állomásokon pedig kirendeltséget működtetnek a menekültügyi eljárásban érintett állami szervek – a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) mellett például a gyámügyi hatóság, a munkaügyi hivatal és a közigazgatási bíróság -, így a menedékkérők egészen az ügyükben hozott jogerős döntésig az intézményekben maradnak.

Csak azok költözhetnek ki a helyi lakosságtól elkülönítve működő, őrzött  intézményekből, akik megszerzik a jogot a Németországban maradásra. A elutasított menedékkérőket közvetlenül az AnkER központokból próbálják majd visszajuttatni hazájukba.

A szövetségi kormány ugyancsak szerdán elfogadott és a törvényhozás elé terjesztett egy jogszabály-módosító javaslatot, amely szerint a menekülteknek vagy más menedékjogi státuszban lévőknek együtt kell működniük a hatóságokkal, amikor meghatározott időközönként felülvizsgálják a jogállásukat, vagyis áttekintik, hogy rászorulnak-e még a német állam védelmére.

Így a többi között bevezetik, hogy kötelező személyesen megjelenni az ellenőrzésen. Elfogadhatatlan, hogy a felülvizsgálat meghiúsul, mert az illető nem megy el a meghallgatásra – húzta alá a minisztérium közleménye szerint Horst Seehofer. Kiemelte, hogy a szigorítás különösen a BAMF 2015-ben, a nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában hozott döntéseinek „alapos felülvizsgálatához” járul majd hozzá, ami „újabb fontos lépés a menekültügyi eljárások minőségének javításában”.