Oregon állam szép hely. A tengerpartja csodálatos, jókat lehet bringázni és nincs áfa. Vannak viszont ultraliberális polgárok, jó sokan. És Oregon államnak immár van egy nemnélküli (gendertelen?) lakója, a 27 éves Patrick Abbatiello személyében. Mert egy bíró úgy döntött, hogy lehet.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Ahogy a Fox News emlékeztet rá, nem ez volt az első, a természet legegyszerűbb törvényének is ellentmondó bírói ítélet Oregon államban, múlt évben ugyanis egy transzszexuális személy (még véletlenül sem nő vagy férfi) hivatalosan is megváltoztathatta a nemét “non-binary”-re, azaz az avítt, kétféle nemre korláztozó rendszeren kívülire. 
Így akkor nem is kellett tovább bajlódni azzal, hogy az újonnan kitalált, nagyjából 53 gender közül ő melyiket válassza, elég az, hogy végre nem kell nőként vagy férfiként definiálnia magát, immár a törvény előtt sem.
Éljen a XXI. század!

Most pedig itt van a húszas évei második felében járó Patrick Abbatiello nevű személy (még egyszer: nem nő, és nem férfi, hanem személy), akinek az Oregon állambéli Multnomah megye Amy Holmes Hehn nevű bírója (vagy bírónője, bár ez olyan szexista szó) március 10-én helyben hagyta a kérlemét, és ezzel ő lett az Egyesült Államok első nemnéküli (hivatalosan agender) személye. 
De ez még nem elég, mert ugyanakkor a fent említett bíró(személy) engedélyezte, hogy ne is kelljen a továbbiakban vezeték- és keresztnevekkel bajlódnia, mert az is olyan korszerűtlen: ezentúl egyszerűen Patch lesz a neve. 

“Nem arról van szó, hogy eldöntöttem, nemnélküli leszek; ez csak egyszerűen így van”, idézi a 27 éves számítógépes játékkreátort a Fox News weboldala. “Nem éreztem, hogy a gender-spektrumon belül helyezkednék el. A két nem közül egyik sem voltam, és nem is köztük helyezkedtem el”. 

Ha ez esetleg már zavaros lenne némely olvasónk számára, jöjjön a személy egy másik kijelentése: “Nem tartom magam non-binary-nek, mert az egy gyűjtőfogalom mindenre, aki nem a két nemen belül található, az pedig nem-tudatosságot jelent.” 
Így már érthető, ugye?

Aki kíváncsi, annak eláruljuk, hogy Patch eredetileg férfi volt, mielőtt levetette volna magáról a nemi identitás fojtogató bilincsét.

Az érzelmek mindenek felett állnak a mai amerikai ultraliberális kultúrában. Az, hogy én mit érzek, minden felett álló. Amit érzek, az vagyok, és aszerint kell engem a társadalomnak kezelnie.
Úgyhogy aki ma különösen fájós derékkal ébredt, és úgy érzi magát, mintha egy 90 éves ember testében kéne léteznie, az nyugodtan folyamodhat nyugdíjért. Nem számít, hogy a személyi igazolványa szerint 1982-ben született. 

-SVÁ-