Beperelte a tokiói kormányt 13 meleg pár csütörtökön Japánban arra hivatkozva, hogy a melegházasság elutasítása sérti alkotmányban biztosított jogukat az egyenlőséghez.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A melegek Tokióban, Oszakában, Nagojában és Szapporóban indítottak keresetet a kormány ellen Valentin-napon. Ezek az első ilyen perek a szigetországban. Minden pár egymillió jenes (több mint 2,5 millió forintos) kártérítést követel, mert a kormány nem tett eleget alkotmányos kötelezettségeinek, és hátrányos megkülönböztetésével lelki problémákat okozott nekik.

A japán alkotmány 24. cikke szerint a házasság „csak a két nem kölcsönös beleegyezésén alapulhat”, és az egyenlő jogokkal rendelkező férj és feleség kölcsönös együttműködésével tartható fenn.

A panaszosok ügyvédje azzal érvel, hogy a cikk szándéka a nemek közti egyenlőség és tisztelet megőrzése volt, és nem tiltja kimondottan az azonos neműek egybekelését.

A melegházasság tilalma miatt az azonos neműek nem örökölhetnek párjuk után végakarat hiányában, nem részesülhetnek a házasoknak járó adókedvezményből, illetve nem gyakorolhatják gyermekeik közös felügyeleti jogát.

A világ legfejlettebb államait tömörítő G7-es országcsoport tagjai közül Japán az egyetlen, ahol nem engedélyezik a melegházasságot. Jelenleg mintegy tíz japán önkormányzat ad ki élettársi igazolást homoszexuális pároknak, de ez jogilag nem kötelező érvényű.

„Hosszas bírósági küzdelemre számíthatunk” – mondta Aiba Kendzsi, a panaszosok egyike.

„Mindazonáltal szeretnénk, ha a Japánban élő többi szexuális kisebbség is az oldalunkon harcolna” – tette hozzá.

A másságot nehezen toleráló japán társadalomban sok meleg rejtegeti szexuális orientációját a család, a kollégák vagy az osztálytársak előítéleteitől tartva. Jogvédők szerint a transzneműek helyzete még rosszabb. A legfelsőbb bíróság a múlt hónapban megerősített egy jogszabályt, amely gyakorlatilag előírja a transzneműek sterilizálását ahhoz, hogy kérvényezhessék nemük megváltoztatását a hivatalos dokumentumokon.

A kérdésben szigorúan konzervatív japán kormányt több bírálat érte külföldről is, mert a melegházasságot lehetővé tévő országokban egybekelt azonos nemű párok sem kaphatnak házastársi vízumot az ázsiai szigetországban.