A liberális FDP és a Zöldek mellett az eddigi koalíciós partnerrel, a szociáldemokratákkal (SPD) is tárgyalni kíván a kormányzati együttműködés lehetőségéről a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson győztes CDU/CSU jobbközép pártszövetség – jelentette be hétfőn Berlinben Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke.

A párt vezető testületeinek tanácskozása után tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján kiemelte: ugyan tudomásul veszik, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe akarnak vonulni, de velük is keresik a tárgyalás lehetőségét és azt vallják, hogy fenn kell tartani a beszélő viszonyt. Hozzátette, hogy valamennyi párt felelősséget visel azért, hogy stabil kormánya legyen az országnak.

Kiemelte: a CDU/CSU egyértelmű felhatalmazást kapott a választópolgároktól a kormányalakításra, 12 évi kormányzati munka is messze a legtöbb szavazatot kapta, 12 százalékponttal megelőzve a második helyezett SPD-t.

Kérdésre válaszolva elmondta, továbbra is készen áll arra, hogy a következő teljes négyéves ciklusban betöltse a kormányfői tisztséget. Mint mondta, vállalása nem függ attól, hogy a CDU/CSU mekkora előnnyel nyeri meg a választást.

A koalíciós tárgyalások esetleges kudarcáról szóló kérdésre leszögezte: nem tartja tiszteletben a választók akaratát, aki előrehozott választásokról „spekulál”.

A pártszövetség támogatottságának nagymértékű csökkenésével véget ért választási kampányról szólva hangsúlyozta, hogy alaposan átgondolta a stratégiát és nem gondolja, hogy bármit is másként kellett volna csinálni. Jó ideje világos volt, a CDU/CSU végez az első helyen, és a második helyezett kiléte sem volt kérdés, ezért a kampányhajrában arra irányult a legtöbb figyelem. hogy melyik párt fut be harmadikként.

A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) felé terelte a szavazókat az illegális migráció kihívása és számos egyéb társadalmi feszültség. Azonban a CDU/CSU-nak nem más pártokkal kell foglalkoznia, hanem kormányzó pártként „el kell végeznie a házi feladatokat” – mondta.

Kiemelte, hogy vállalja a felelősséget a társadalom erősődő megosztottságáért. Mint mondta, ez a fejlemény nyilvánvalóan az ő személyével és politikájával szembeni ellenérzésekkel is összefügg, de ezzel együtt továbbra is helyesnek tartja vasárnapi választással véget ért ciklusban hozott valamennyi alapvető döntést, így a menekültek beengedését is 2015 őszén.

Merkel sajtótájékoztatója után Münchenben a testvérpárt CSU elnöke, Horst Seehofer számolt be a pártvezetés helyzetértékelő tanácskozásáról. Elmondta, hogy a Bundestag-választáson elszenvedett veszteségek miatt „történelmi helyzet” állt elő, ezért a CSU-t irányító testületeknek külön meg kellett erősítenie, hogy a párt továbbra is a CDU-val együtt, közös frakcióban akarja folytatni a munkát a Bundestagban.

A következő lépésben a testvérpártoknak egyeztetniük kell politikájukat, meg kell határozniuk, hogy pontosan hol van a helyük a politikai színtér jobboldalának közepén, mert a választók „azt üzeneték, hogy nem lehet mindent ugyanúgy csinálni tovább, mint eddig”.

A CSU „megértette az üzenetet”, ezért szorgalmazza, hogy a testvérpártok dolgozzanak ki közös álláspontot a kampányban előkerült kérdésekről, így nemcsak a menekültpolitikáról, hanem a nyugdíjrendszertől a bérlakáspiac helyzetén át az időskori ápolás ügyéig valamennyi fontos témáról.

A CDU/CSU csak ezután kezdheti el a megbeszéléseket a lehetséges koalíciós partnerekkel. Ezekre az egyeztetésekre – amelyek célja annak megállapítása, hogy van-e egyáltalán lehetőség hivatalos koalíciós tárgyalásra – meg kell hívni a szociáldemokrata pártot (SPD) is – mondta Horst Seehofer.

Hozzátette: a koalíciós megállapodásról a CSU-nak pártkongresszuson kell döntenie.

A választási kampányról a többi között elmondta: hónapokig úgy tűnt, hogy nem a migrációs válság ügye a legfontosabb, de a végére mégis a középpontba került, ami az AfD malmára hajtotta a vizet.

A vasárnapi választáson a CDU – amely Bajorországon kívül valamennyi tartományban indul – a listás szavazatok 26,8 százalékát szerezte meg, ami 7,4 százalékpontos csökkenés az előző, 2013-ban tartott Bundestag-választáson elért 34,1 százalékhoz képest.

A csak Bajorországban induló CSU a szavazatok 6,2 százalékát szerezte meg, ami 1,2 százalékpontos csökkenés a négy évvel korábbi 7,4 százalékponthoz képest.

A CDU/CSU pártszövetség támogatottsága így 33 százalék, ami 8,6 százalékpontos visszaesés a 2013-ban elért 41,5 százalékhoz képest, és a második leggyengébb eredmény az 1949-es 31 százalék után.

MTI