Az ENSZ globális migrációs csomagjának csökkentenie kell az illegális migrációt – jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főtitkárával, Antonio Vitorinóval folytatott megbeszélése előtt.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Angela Merkel sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a „reguláris migrációról” az ENSZ-tagállamok állam- és kormányfőinek decemberi marrákesi csúcstalálkozóján elfogadandó csomagnak csökkentenie kell az illegális migrációt, és „helyette rendezett, legális migrációt kell teremtenie”.

Ennek révén nem kerül többé veszélybe a menekültek élete, a kibocsátó- és fogadó országok számára pedig megnyílik a folyamatok „rendezésének és irányításának” lehetősége.

Hozzátette: örül annak, hogy a megállapodás ügyeivel foglalkozó titkárságot az IOM-hez telepítik, mert így egy „újabb fontos feladattal” bővül a szervezet tevékenységi köre. 

A német kormányfő aláhúzta, hogy köszönet jár az IOM-nek, hiszen egyedül az idén már 12 500 „menekültet vagy migránst” sikerült visszajuttatni a hazájába, és ez nagyon nagy mértékben az IOM erőfeszítéseinek tulajdonítható. Hozzátette, hogy Németország továbbra is támogatja a szervezet munkáját.

Antonio Vitorino kiemelte: „a migráció annyira összetett és sokrétű, hogy egyetlen ország sem tud egyedül megküzdeni a belőle fakadó kihívásokkal”. Ezért az IOM-ben remélik, hogy sikerül decemberben elfogadni a „biztonságos, szabályos és rendezett” migrációról szóló csomagot.

Hozzátette: az IOM és Németország egyaránt azt képviseli, hogy „küzdeni kell az irreguláris migráció ellen, támogatni kell a szabályos, biztonságos és rendezett migrációt, és meg kell nyitni csatornákat a munkavállalási célú migráció előtt”.

Az IOM főtitkára aláhúzta, hogy a szervezet továbbra is számít Németország támogatására, és arra, hogy Németország „európai szerepe” révén közös álláspont alakul ki az Európai Unióban a globális migrációs csomagról.