A Slovak Spectator nevű, angol nyelvű napilap totálisan a nyugati sajtóban megszokott vonalat követi, de – noha az nem egyszerű – igen sokszor azt még túl is hajtja. 
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Ez az a lap, amely – és most fogódzkodjanak meg kedves olvasóink – nem említette a tényfeltáró újságíró és jegyesének pozsonyi meggyilkolását, de azóta persze kényszerét érezte, hogy sok-sok cikkben foglalkozzon a témával, hiszen Szlovákia, képletesen kifejezve, azóta lángokban áll. 

A most ismertetendő cikk ma jelent meg honlapján ezzel a címmel: „Kicsoda George Soros és miért probléma, ha Fico megemlíti őt?”. 

Mielőtt az ismertetést megkezdenénk, két dolgot kell rögzítenünk. Az egyik az, hogy az eddig az oly „aranyosan” EU-szerető mondatokat kimondó Fico miniszterelnök Szlovákiáját simogató nyugati sajtó hatalmas kanyart írt le, és bizony Robert Fico már ellenséggé vált. A kettős gyilkosság után először még csak zavarodott cikkek jelentek meg a helyzetről, hiszen azért mégsem illik, hogy egy ilyen „kelet-európai” mintaországban kormányzati maffiakorrupciót szaglászó újságírót ölnek meg. 

De amikor Fico azt vágta oda az őt és kormányát bíráló Andrej Kiska államelnöknek, hogy most aztán már mondja el, miről beszélt George Sorossal tavaly szeptember 25-én New Yorkban, egyből vége lett a Fico iránti szimpátiának. 

A másik rögzítendő dolog az, hogy a most ismertetésre kerülő cikk a biciklitúltolás kategóriájában is az egyik csúcs. Mint tudjuk, a Soros-barát, illetőleg Soros-támogatást élvező médiumok kedvenc „ellenérve”, amikor Sorosukat bántják, hogy itt „összeesküvés-elméletekről” van szó. Amint ismert, ezt az „érvet” John F. Kennedy 1963-as meggyilkolása után a CIA és az FBI találta ki, mert nagyon kínosnak érezte a sajtó kutakodását az amerikai elnök meggyilkolása ügyében. 

Nos, a Slovak Spectator e cikke nem egyszer, hanem lányos zavarában tizenhétszer (!) említi az „összeesküvés” szót ahelyett, hogy a szerző objektív újságíróként azt mondaná, mi van abban kivetnivaló, ha a miniszterelnök tudni akarja, miről beszélt a szlovák államelnök Sorossal.
A cikk idézi Kiskának a Sorossal való találkozás után kiposztolt Facebook-bejegyzését, amelyben azt írja, hogy Sorossal egyebek között, rövid időn át, a romakérdésről is beszélt. De arról, hogy mi volt megbeszélésük egyéb témája, a cikk Kiskához hasonlóan egy szót nem szól. 

A cikk kiemeli, ilyen válságban Fico és kormánya még nem volt, mint most. Majd ecseteli, hogy Szlovákiában milyen nagy követőtábora van az összeesküvés-elméleteknek. A Globsec Policy Institute tavaly novemberi tanulmánya szerint a szlovákok 52 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy „a világ eseményeit titkos csoportok és társaságok irányítják és egy totalitárius világrendet akarnak létrehozni”. 

Majd hirtelen kiderül a cikkből, hogy bizony ez a Robert Fico már korábban is tett sértő kijelentéseket újságírókról, például „mocskos, szlovákellenes prostituáltnak” nevezve őket, ami azért is érdekes, mert erről nem lehetett olvasni felháborodott cikkeket abban a nyugati sajtóban, amely ilyen kijelentés töredékéért tudósítók százait küldte volna Budapestre. 

Majd jön egy „Fico összeesküvésről beszél” alcím, emlékeztetve az olvasókat, hogy úgy, ahogyan Fico Sorosról beszélt, az alternatív média és a szélsőjobboldal beszél, összeesküvéseket szőve és álhíreket terjesztve. 
Az írás ezután ismerteti Soros sorsának alakulását, majd elverve az összeesküvési port néhány szlovák médiumon, rátér Orbán Viktorra is, akinek tekintélyuralmi kormánya Sorost az első számú ellenséggé tette, és Orbán is a migráció ellensége. 

Amihez csak annyit tegyünk hozzá, némi kárörvendéssel látjuk, hogy a V4-ek kormányai közül már nem csak a magyart, a lengyelt és a csehet támadja a nyugati sajtó, valamint saját balliberális médiájuk, de már Szlovákia is csatlakozott a „rosszakhoz”. Ami, hogy jövendöljünk is, feltétlenül hozzá fog járulni a V4-ek kohéziójához, hiszen Fico most már nem tud kikacsingatni és puszikat dobni a Juncker-féle csőd-EU felé, buksisimogatásra várva. 

Lovas István