Elfogták annak a 19 és 34 év közötti, pakisztáni migránsokból álló bandának a tagjait, akik több támadást is végrehajtottak az Akropolisz és a Monastiraki tér környékén – írja a görög Skai televízió honlapja.
 

Fotó: ShutterStock.com


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A támadássorozat két hónappal ezelőtt kezdődött. 

A hat pakisztáni férfit rablás, erőszak és gyilkossági kísérlet vádjával gyanúsítják. 

Jellemzően néhány, a görög fővárosban található nevezetesség környékén sétáló fiatal párokat támadtak meg. 

A banda sötétedés után hajtotta végre a támadásokat, mit sem sejtő áldozataikat késsel fenyegették, ha ellenállásba ütköztek, gondolkodás nélkül megkéselték és megsebesítették őket. 

Rendszerint mobiltelefonokat, készpénzt és egyéb értéktárgyakat raboltak el. 

Az üggyel összefüggésben tizenkét pakisztáni állampolgárt tartóztattak le lopott tárgyak átvételének és eladásának, illetve a fegyvertartással kapcsolatos törvények megszegésének vádjával.

(demokrata.hu)