Dimitrisz Vicasz görög migrációügyi miniszter kedden bírálta az iskolák bojkottját Számosz szigetén a nagyszámú migráns miatt.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A tárcavezető egyben felszólította Számosz azonos nevű fővárosának lakóit, hogy gyermekeiket járassák ismét az általános iskolába.

Nyílt levelében a migrációügyi miniszter arra szólította fel a szülőket, hogy  ne ültessenek gyűlöletet a gyermekek lelkébe. 

Mint fogalmazott, az akció hátterében olyan emberek állnak, akik a sziget nehéz menekültügyi helyzetét ki akarják használni az idegengyűlölet felszítására.

A számoszi általános iskola szülői egyesülete március 5-én döntött arról, hogy a gyerekeiket addig nem járatják az oktatási intézménybe, amíg délutánonként ott a menedékkérők gyerekei is oktatásban részesülnek. A testület a helyi menekülttábor túlzsúfoltságára is felhívta a figyelmet, és követelte a migránsok távozását.

Humanitárius szervezetek már régóta figyelmeztetnek a reménytelenül túlzsúfolt számoszi menekülttáborban uralkodó drámai állapotokra. A 650 ember elhelyezésére tervezett létesítményben a görög kormány adatai szerint majdnem négyezren élnek. Sok menedékkérő alig fűthető és nyirkos konténerekben kénytelen élni. A migránsok harmada ráadásul a tábor tulajdonképpeni területén kívül lévő sátrakban lakik.