Tavaly mintegy ezer Ausztriába érkező „menekült” adott meg hamis adatot az életkoráról, az osztrák kormánynak hárommillió eurós többletköltséggel járt a gyanús esetek kiszűrése – számolt be a Kurier című osztrák lap hétfőn.

Fotó: MTI, archív

„A menekültek szempontjából teljesen érthető, hogy kiskorúnak akarják kiadni magukat, hiszen őket nem küldik vissza abba az országba, ahol először az unió területére léptek, és gyorsan utánuk utazhatnak a szüleik” – olvasható a lapban. A kiskorú menekülteket nem tömegszállásra, hanem lakóközösségben helyezik el, külön ellátás jár nekik. Amennyiben a kiskorú megkapta a menekültstátuszt, úgy Ausztriába hozhatja családját, testvéreit pedig csak akkor, ha ők is kiskorúak.

Tavaly több mint 42 ezer menedékkérelem érkezett az osztrák hatóságokhoz, ezek közül mintegy négyezer kísérő nélkül érkező kiskorúé volt. A hatóságok 2300 esetben kételkedtek abban, hogy a menekültek valóban 18 év alattiak-e, 920 esetben gyanújuk beigazolódott, valójában felnőtt migránsokról volt szó.

2015-ben mintegy 90 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, ebből 8300-at kiskorúak, közül 830-an valótlan életkori adatot adtak meg.

A Kurier című lap arról is ír, hogy a kormeghatározó vizsgálat törvényileg szabályozott, az államnak minden egyes életkorvizsgálat 870 euróba kerül.

A vizsgálat során a testfelépítést, a másodlagos nemi jellegeket, a fogak állapotát vizsgálják. Szükség esetén pedig a csukló vagy a kulcscsont röntgenezésével állapítják meg, hogy tart-e még a növekedés. A vizsgálat eredményeképpen a lehetséges legalacsonyabb életkort határozzák meg.

A lap beszámolója szerint nem jár jogi következményekkel, ha a menekült hamis életkori adatokat ad meg. Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) azt szorgalmazza, hogy az életkori adatok elhallgatása esetén is toloncolják ki a menekülteket az országból.

Az Ö1 osztrák közszolgálati rádió hétfői beszámolójában idézték Lioba Kasper menekültügyi szakértőt, aki szerint a vizsgálatok komoly pszichológiai és egészségügyi megterhelést jelentenek a menekülteknek, továbbá szerinte a módszer nem mutat minden esetben valós eredményt.

A belügyminisztérium adatai szerint idén februárban 200, januárban 250 kiskorú menedékkérő nyújtott be kérelmet Ausztriában. Januárban és februárban összesen 4300 menedékkérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, fele annyi, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

MTI