HAARETZ

Tegnap írtunk arról, hogy a Soros-hadsereg hatalmas pénzeket költ Alabama amerikai szövetségi államban azért, hogy a rácsok mögött ülő bűnözők felkerüljenek a szavazókat regisztráló listára. George Soros mindent megtesz, hogy a republikánus Roy Moore elveszítse az amerikai szenátusi székért folyó küzdelmet. 

Képernyőfotó: haaretz.com


Képernyőfotó: haaretz.com

Ami nem csak azért érdekes, mert Soros láthatóan azt hiszi, egy bűnöző eleve a demokratákra szavaz, de azért is, mert Roy Moore annyira odamondott Sorosnak, hogy abból hír lett még az angol nyelvű izraeli napilapban is. 

A cikk második bekezdése szó szerinti fordításban: „Sorost, egy magyarországi születésű zsidót, aki vagyona nagy részét arra költötte és költi, hogy demokráciapárti és emberjogi csoportokat pénzeljen, ismételten támadások érik az Egyesült Államokban, az EU-ban és még Izraelben is, főként azért, mert nyíltabb bevándorlást támogat”. 

Moore az Amerikai Családi Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Soros programja nem tartozik „az amerikai kultúrához” és „egy olyan világból jön, amellyel nem azonosulok”. Majd hozzátette: „érdektelen, mennyi pénze van, ugyanarra a helyre megy, ahová azok az emberek mennek, akik nem ismerik el Istent, a moralitást és megváltását”. 
Erre tört ki a botrány és szavait „antiszemitának” nevezték. 

Ugyanakkor több nő azzal vádolta Moore-t, hogy harmincas éveiben többüket vegzálta, amikor még tinédzserek voltak. Moore több támogatója kijelentette, e vádakat nem hiszik el és szerintük az őt vádló nőket Soros fizeti. A hetvenéves Moore az ellene felhozott vádakat „piszkos politikának” nevezte.
A vádak miatt a Republikánus Párt vezetésének nem egy tagja, beleértve Mitch McConnellt, az amerikai szenátus többségi vezetőjét, felszólította Moore-t, szálljon ki a versenyből – szemben Donald Trump elnökkel, aki tegnap kiállt Moore mellett. 
 
Lovas István