Négy muszlim kamasz – a legfiatalabb 13, míg a legidősebb 17 éves – megkínzott és megerőszakolt egy francia lányt Párizs egyik elővárosában, és azt üvöltötték neki, “Fehér lány vagy, disznóhúst zabálsz, ezért megerőszakolunk!” – adta hírül az Origo hírportál.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az Origo cikke szerint a bűncselekmény az esti órákban történt, miután a francia tinédzser leszállt a helyi vasútról Párizs Evry-Courcouronnes nevű elővárosában. 

Miután a négy muszlim fiatal elrabolta a lány ékszereit és mobiltelefonját, egy közeli parkba cipelték, ahol először a legidősebb elkövető (egy 17 éves török fiú) megerőszakolta, a többiek pedig csavarhúzóval szurkálták, bottal ütötték és égő cigarettacsikket nyomtak el bőrén. 
Végül mindannyian – még a legfiatalabb, 13 éves fiú is – megerőszakolták.

A lányra hajnalban találtak rá a felismerhetetlenségig feldagadt arccal, törött csontokkal. 

Az elkövetők tettét térfigyelő kamerák rögzítették, így hamar elfogták őket. 

Elsőfokon az ügyész kért enyhítést a bűnözőknek, mert szerinte a támadás rasszista mivoltának hangoztatása az áldozatnak és családjának csak plusz lelki terhet jelentett volna.

Az Origo beszámolója szerint “A feljebbviteli tárgyaláson, ahol más ügyész volt, egyértelműen kiderült: azért ezt a lányt szúrták ki maguknak, mert eleve francia lányra vadásztak. Az egyik bűnöző azt üvöltötte a tárgyaláson a bírónak: ‘Gyűlölöm a franciákat!’ A bíró az ítélethirdetéskor azt mondta, hogy rasszista bűncselekmény volt: franciaellenes rasszizmus”.

A legidősebb fiút végül a legmagasabb, 30 évnyi börtönbüntetésre ítélték, s a többiek is sok éven át lesznek rács mögött.

origo.hu, demokrata.hu