Richard Grenell, az Egyesült Államok új berlini nagykövete a Breitbart Londonnak azt nyilatkozta, örül a konzervativizmus európai megerősödésének és segíteni akarja e mozgalom vezetőit.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

„Nagyon sok európai konzervatív lépett már velem kapcsolatba, hogy elmondják, szerintük egy újjáéledésnek vagyunk tanúi” – mondta az internetes hírportálnak a nagykövet. – „Mindeképpen segíteni szeretném a konzervatív európaikat, a vezetőiket”. Véleménye szerint az elhibázott baloldali politika következménye a konzervatívok egyre növekvő népszerűsége.

Grenell izgalmas időszaknak tartja a mostanit, szerinte Donald Trump megválasztása ébresztett rá sokakat arra, hogy nem kell elfogadni a megszokott politikai osztály, egy apró elit egyeduralmát. Szerinte az a győztes stratégia, ha olyan konzervatív ügyekre összpontosítunk, amelyek jobbá teszik a hétköznapi, dolgozó emberek életét, hiszen ők a „csendes többség”. Meggyőződése szerint „hatalmas” a támogatása az olyan jelölteknek, akik következetes konzervatív irányvonalat követnek a migráció, az adócsökkentések és a bürokratikus terhek csökkentése terén. A nagykövet Sebastian Kurzot például egy „rocksztárnak” nevezi, és nem titkolja, hogy „rajongója” az osztrák kancellárnak.