Négy napja a zágrábi repülőtéren tartózkodik egy pakisztáni állampolgár, aki Belgrádból érkezett az Air Serbia járatával a horvát fővárosba, és azóta „bújócskát játszik” a rendőrökkel – írta hétfőn az Index.hr hírportál.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A határrendészet nem akarja beengedni Horvátországba, ő pedig nem akar onnan elmenni, ezért már négy napja nem hagyta el a terminált. 

A rendőrség közleménye szerint a pakisztáni férfi az ellenőrzés során nem tudta igazolni, milyen céllal szándékozik Horvátországban tartózkodni, ezért elutasították a belépését. Nem kért nemzetközi védelmet, sem menekültstátuszt – tették hozzá.

Az Index egy repülőtéri forrásra hivatkozva azt írta: az illető beleegyezett, hogy visszarepül Belgrádba, ha megveszik a repülőjegyét, majd a felszállás előtt meggondolta magát. 

A horvát rendőrség csak abban az esetben toloncolhatja ki erővel az országból – a nemzetközi megállapodások szerint az Air Serbiának kötelessége visszaszállítani őt – ha a szerb repülőtársaság biztonsági őröket küld, akik felügyelik a visszautazását.