Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyanis még hátra van – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülést követően.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Sajtótájékoztatóján Tusk rámutatott: noha az uniós állam- és kormányfőknek sikerült egyezségre jutniuk péntekre virradóra, az abban foglaltak megvalósítása még hátra van, és ez a keményebb feladat.

Hozzátette, alapvető fontosságú az illegális bevándorlóáradat megállítása vagy legalábbis további csökkentése. A létrejött megállapodást „politikai áttörésként” értékelte, amelynek alapján meg lehet kezdeni a közös munkát, de a felek elkötelezettséget és egységet mutattak a kérdésben.

Kiemelte, hogy a zárónyilatkozatban világos üzenetet küldtek a Földközi-tengeren tevékenykedő hajóknak, köztük a civil szervezetek járműveinek is, hogy be kell tartaniuk a szabályokat és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség munkáját.

A Brexit kapcsán Tusk kijelentette, hogy sok még a munka hátra, márpedig ha a következő, októberi EU-csúcsig egyezségre akar jutni az Egyesült Királyság, akkor sürgős előrelépésre van szükség.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az EU vezetői egységes frontot mutattak a kereskedelempolitika ügyében. Leszögezte: „Európa továbbra is kiáll a szabad és tisztességes, közös szabályokon alapuló kereskedelem mellett”.

Az egyoldalú megoldások káros következményekkel járhatnak, az EU a multilaterális megközelítés híve – közölte az amerikai kormányzat közelmúltbeli, sokak által protekcionistának tartott lépéseire célozva.

Juncker elmondta, hogy július vége előtt Washingtonba utazik, ahol Donald Trump amerikai elnökkel fog egyeztetni, akinek bemutatja az unió közös álláspontját. „Kevésbé drámaian kell kezelni a helyzetet, tárgyalásokra van szükség” – fogalmazott.

Kiemelte továbbá, hogy „széles támogatást” kapott az ülésen az a javaslat, amelynek értelmében 2020 végéig 10 ezer főre növelnék az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) személyzetének létszámát.

Az eurócsúcs kapcsán a bizottság elnöke végül arról számolt be, hogy sikerült előrelépést elérni a bankunió vonatkozásában.

Bojko Boriszov, az EU soros elnökségét betöltő Bulgária kormányfője aláhúzta: jelenleg nem menekültválságról, hanem politikai válságról lehet beszélni, amit az is mutat, hogy a 2015-ös tetőponthoz képest mintegy 90 százalékkal csökkent az Európába érkező menedékkérők száma.

Emmanuel Macron francia elnök azon véleményének adott hangot, hogy a péntekre virradóra megszületett migrációs egyezmény a szolidaritás és a felelősségvállalás helyes egyensúlyán alapul. Mint mondta, holisztikus megközelítést alkalmaztak a harmadik országok, a külső határok és a belső kihívások vonatkozásában.

„Fontos volt demonstrálni, hogy Európa képes előrelépni” – fogalmazott.