Terrorveszélyre hivatkozva a római idegenrendészet nem engedélyezte a Colosseumnál pénteken tervezett muzulmán imatalálkozó megtartását.

Az olasz fővárosban élő muzulmán közösség a Colosseum előtti téren akart szabad téri imádságot tartani vallási ünnepük alkalmából.

Az ókori amfiteátrum és a Konstantínusz-diadalív közötti területen tervezett imatalálkozó a Dhuumcatu nevű egyesület kezdeményezése volt. Az 1992-ben alapított, 8 ezer tagú szervezet az elsősorban Bangladeshből, Pakisztánból és Indiából Rómába érkezett muzulmánokat tömöríti.

A római idegenrendészet megtagadta az engedély kiadását arra hivatkozva, hogy a Colosseum korábban és az utóbbi hetekben is célpontként szerepelt az olasz fővárost fenyegető videóüzenetekben, amelyeket az Iszlám Államhoz (IÁ) közeli terrorista csoportok internetes oldalain közöltek.  Így a muzulmán imát Róma egy másik terén tartják meg pénteken, messzebb a belvárostól.

A Dhuumcatu egyesület tavaly október 21-én engedélyt kapott egy hasonló találkozó megtartására a Colosseumnál: akkor több száz muzulmán férfi mondott közös imát a Colosseum körül leterített imaszőnyegeken. Az volt az első alkalom, hogy Róma ókori központjában muzulmán imatalálkozót tartottak.

MTI