A híres New Yorker magazin visszavonta Steve Bannon, Donald Trump egykori tanácsadójának meghívását egy általuk szervezett, évenként megrendezett fesztiválra azért, mert számos más meghívott bejelentette, nem hajlandók vele együtt szerepelni az eseményen.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A magazin főszerkesztője, David Remnick, aki az eredeti tervek szerint Trump elnök „nacionalista-populista kampányának” megálmodóját kérdezte volna, hétfőn a Twitteren jelentette be a meghívás visszavonását – csupán néhány órával azután, hogy nyilvánossá tették a résztvevők listáját.

„Nem akarom, hogy jószándékú olvasók és alkalmazottak úgy gondolják, nem törődöm az aggodalmukkal” – írta Remnick. – „Végiggondoltam az ügyet és beszéltem kollégákkal, és mérlegeltem. És meggondoltam magam”.

Hozzátette, a New Yorker korábban már készített interjút Bannonnal és megtenné újra, ha lehetőség adódna rá, ám ezt egy „tradicionálisabb újságírói környezetben” tenné, mintsem egy színpadon.

„Ha Steve Bannon ott lesz a New Yorker fesztiválján, én kiszállok” – írta a hollywoodi producer, Judd Apatow. – „Nem veszek részt egy olyan eseményen, amely normalizálja a gyűlöletet”.

„Bannon? Meg én? Ugyanazon az eseményen? Soha!” – ezek a hazánkban is jól ismert színész, Jim Carrey szavai voltak. De hozzá hasonlóan felvetette a bojkott lehetőségét John Mulaney, Patton Oswalt és Bo Burnham is.