Nem volt hajtóvadászat

A német média és a kormány rasszista hajtóvadászatról beszél, miközben ezt sem a rendőrség, sem az ügyészség nem támasztotta alá. Időközben kiderítettük, hogy az erről szóló filmeket a baloldal tette fel a világhálóra, a karlendítéseket pedig megrendezték – mondta a Demokratának Ulrich Oehme AfD-s Bundestag-képviselő.

– Ön szerint hogyan lehetséges, hogy ugyanazt az eseményt ennyire másként látták és másként ítélik meg a bevándorláspárti és a bevándorlást ellenző politikai körök? Az egyik oldal szerint békés tüntetés, gyászmenet, a másik szerint ürügy a náciknak a masírozásra… Mi az igazság? Ön részese volt az eseményeknek, mivel Chemnitzben lakik. Mi történt az elmúlt két hét alatt?

– Augusztus 25-éről 26-ára virradó éjjel a Brücknerstrassén a bank előtt migránsok késsel támadtak három chemnitzire. Egy embert megöltek, egy pedig súlyosan megsérült. Az áldozat kubai származású német, két gyermek édesapja. Egy szír és egy iraki gyanúsított szombat óta előzetes letartóztatásban van. A migránsok azonban jóval többen lehettek, feltehetően egy nagyobb csoport.

– Azután mi történt?

– Vasárnap délután négykor lefújták a városi fesztivált, ami eredetileg estig tartott volna. Az AfD 15 órától 16 óráig csendes megemlékezést tartott, amelyen körülbelül kétszázan vettek részt. Ez nagyon békésen és meghitten zajlott, de baloldali provokátorok megpróbálták megzavarni az eseményt. Azután hirtelen csend lett: a bekiabálók egyszerre eltűntek… Ekkor futballrajongók kezdtek gyülekezni a Marx-szobornál. Mindez szinte észrevétlenül történt, de a feszültséget a levegőben tapintani lehetett. Ezt követően egy spontán menet elindult a városközpont felé. A futballrajongók körülbelül 400 fős táborához mintegy 1600 chemnitzi fesztiválozó csatlakozott, köztük családok, gyerekekkel.

– Mikor volt a „rasszista hajtóvadászat”?

– Semmiféle hajtóvadászat nem volt. A média és a kormány rasszista hajtóvadászatról beszél, miközben ezt sem a rend­őrség, sem az ügyészség nem támasztotta alá. Időközben kiderítettük, hogy az erről szóló filmeket a baloldal tette fel a világhálóra, a karlendítéseket pedig megrendezték. Követeljük, hogy független nemzetközi szakértők vizsgálják felül ezeknek a filmeknek a valódiságát!

– Mi történt azután?

– Hétfőn már tízezren tüntettek.

– Hogy zajlott az AfD által meghirdetett országos gyászmenet? A német média szerint erőszakba torkollt…

– Ezt határozottan visszautasítom. Az óriási gyászmenet békésen és fegyelmezetten zajlott. A tartományi kormány és a rendőri vezetés minden igyekezete ellenére.

– Ezt hogy érti?

– A menet csak több mint egyórás késéssel indulhatott el, mivel a rendőrség tüzetesen és hosszasan átvizsgálta mind a 150 rendezőt. Majd ötszáz méter után újra megállították a menetet, mert állítólag több százan elállták a gyászmenet előre bejelentett útját. Fotók bizonyítják ugyanakkor, hogy csak néhányan voltak, akiket a rendőrség könnyedén eltávolíthatott volna az útból, de nem tette. A menet ennek dacára megőrizte a méltóságát. Mélyen meghatott a résztvevők türelme és fegyelme.

– Ez teljesen más, mint amit a vezető német lapokban olvasni.

– A mainstream sajtó ugyanis teljesen átvette a kormány retorikáját. Csak az alternatív média írja meg az igazságot. A minap a legnagyobb cseh napilap riportere megdöbbent a városban a tisztaság és nyugalom láttán.

– Miért, mit várt?

– Saját bevallása szerint arra számított, hogy úgy néz ki Chemnitz, mint Hamburg a G20-találkozó után.

– Milyen most a hangulat a városban?

– Nagyon megosztott. Sokan, akiket évek óta ismerek, de nem tudtam róluk, milyen a politikai beállítottságuk, most odajöttek hozzám, és sok erőt, kitartást kívántak. Nálunk, keleten a többség elutasítja a merkeli migrációs politikát, de már a nyugati tartományokban is nő az ellenállás.

– Ugyanakkor a keleti tartományokban a baloldal is nagyon erős. Mi ennek az oka?

– Az Antifa a legkülönbözőbb szervezetek támogatását élvezi. Ide tartoznak például a Zöldek, a Baloldal, az SPD és a szakszervezetek is.

– Várható-e változás a kormány bevándorláspolitikájában?

– Attól tartok, hogy nem. Nőni fog az ellenállás, a tüntetések száma az ország más területein, más városokban is. A chemnitzi események továbbterjedhetnek. Ma tízezren vannak az utcán. Ha 250 ezren lesznek, megbukik a kormány, legalábbis ezt tanítja a történelem.

– Vagy kitör a polgárháború. Erre is volt már példa a történelemben. Vannak, akik ettől tartanak.

– Ezt mindenképp el kell kerülni. Mindent megteszünk azért, hogy megakadályozzuk.

– Miben bízik?

– Jövőre Szászországban tartományi választások lesznek. Remélem, hogy az AfD adja a miniszterelnököt, és új korszak kezdődik, ami a nép javát szolgálja majd.

Fotó: MTI/EPA

Szúrj! Szúrj! Szúrj! Szúrj! – koncert a rasszizmus ellen
A bevándorlásellenes tüntetésekre válaszul Chemnitzben ingyenes szabadtéri koncertet szerveztek az úgymond szélsőjobboldali uszítás ellen, Rasszizmus helyett szolidaritás címen.
A rendezvényen nagyjából 50 ezren gyűltek össze. Az egész országból. Berlini és hamburgi cégek, ügynökségek szabadságra küldték dolgozóikat, hogy el tudjanak utazni a hétfői berlini koncertre. Több cégnél a részvétel erősen ajánlott, gyakorlatilag kötelező volt. Chemnitz megtelt.
A koncert kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a tüntetéseket kiváltó halálos késelés áldozatáról. A rendezvény közben a szervezők adományokat gyűjtöttek, a pénz felét az áldozat családjához juttatják el, a másik felét a rasszizmus visszaszorítását célzó programok támogatására fordítják. A számos civil szervezet és a chemnitzi önkormányzat gazdaságfejlesztéssel foglalkozó cégének közreműködésével rendezett ingyenes koncertre, amelyért a zenekaroknak a kormány busás honoráriumot fizetett – a Die Toten Hosen (Halott nadrágok) nevű zenekar például 68 ezer euró adókedvezményben részesült) –, még Frank-Walter Steinmeier államfő is felhívta a figyelmet egy közösségi oldalon, amiért bírálatokat kapott.
A fellépők között ugyanis több szélsőbaloldali, anarchista zenekar is volt, köztük a Feine Sahne Fischfilet (Finom tejszínes halfilé) nevű punkegyüttes, amelyet szélsőbaloldali szervezetként jellemzett 2011-es jelentésében a Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományi államvédelmi hivatal. Érdemes belehallgatni a dalaikba. „Punk heißt gegen’s Vaterland, das ist doch allen klar / Deutschland verrecke, das wäre wunderbar! / Deutschland ist Scheiße, Deutschland ist Dreck. Gib mir ein Like gegen Deutschland.” Magyarul: „A punk azt jelenti, hogy a haza ellen, ez mindenkinek világos, ha Németország megdöglik, az csodaszép lesz. Németország szar, Németország mocsok. Adj egy lájkot Németország ellen.”
Vagy a másik fellépő, a K.I.Z. zenekar a németországi helyzetet megéneklő népszerű refrénje: „Du, Opfer, was willst Du machen? (…) Deine Mama soll losgehen und die Wertsachen wegpacken. Wir ziehen Koks, E und Speed. Wir boxen Dich zum Kartoffelbrei. Ali, Murat. Raid. Stich! Stich! Stich! Stich! Stich!” „Áldozat, mit akarsz tenni? A mamád induljon, rakja el az értékeket. Kábítószereket szívunk, és krumplipürét bokszolunk belőled. Ali. Murat. Raid. Szúrj! Szúrj! Szúrj! Szúrj!”
A Wir sind mehr, azaz Többen vagyunk (úgy is fordítható, hogy Többek vagyunk) címmel meghirdetett rendezvény ellen demonstrációt akart tartani a korábbi napok tüntetéseit szervező Pro Chemnitz (Chemnitzért) nevű szervezet és a Türingia a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Thügida, a Pegida türingiai szervezete) nevű mozgalom. Az ő rendezvényeiket nem engedélyezték.
Közben újabb gyanúsítottat keresnek a tüntetéssorozatot kiváltó halálos késelés ügyében, jelentette kedden az ARD országos közszolgálati televízió. Hans Strobl, Szászország tartományi főügyésze a drezdai tartományi gyűlésben (Landtag) elmondta, hogy egy Irakból származó menedékkérőt keresnek, és a chemnitzi városi bíróság utasítására nyilvános körözést adtak ki ellene. Az emberöléssel eddig két férfit gyanúsítottak meg, az egyiket szíriai, a másikat iraki állampolgárként azonosították. Az ARD beszámolója szerint most ellenőrzik személyazonosságukat.
Az egyik gyanúsított, Alaa S. a szövetségi belügyminisztérium tájékoztatása szerint szíriai állampolgárságot adott meg, amikor 2015 szeptemberében a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) személyes meghallgatás nélküli – egy nyomtatvány kitöltésén alapuló – menedékjogi eljárást folytatott az ügyében, és megadta neki a menedékjogot. A BAMF felülvizsgálja az eljárást, és ellenőrzi a megadott adatok valódiságát, közölte a belügyminisztérium. A másik gyanúsított, Yousif A. a menedékjogi el­já­rá­sa során tartott meghallgatásán benyújtott egy iraki személyi igazolványt és több más dokumentumot, amelyek rossz minőségű hamisítványnak bizonyultak.
Horst Seehofer belügyminiszter elmondta, hogy az ügyben nem volt zökkenőmentes a hatóságok közötti kommunikáció, ezért lekésték azt a határidőt, amelyen belül a menedékkérőt visszajuttathatták volna Bulgáriába, hogy ott folytassák le a menedékjogi eljárást. A miniszter arról is szólt, hogy túl sokáig tartott a Yousif A. által benyújtott iratok ellenőrzése, ami annak tulajdonítható, hogy a BAMF-nak nincs elég szakembere erre a feladatra.
Lapszám: