A német államfő bírálata

Fotó: shutterstock.com, archív

Élesen bírálta Frank-Walter Steinmeier német államfő a kormányzó konzervatív uniópártok között kirobbant menekültügyi vitát abban az interjúban, amelyet vasárnap este sugárzott a ZDF német közszolgálati televízió.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A beszélgetésből kiderült, hogy sok állampolgár fordult az elnökhöz, aggodalmuknak, csalódottságuknak, félelmeiknek adva hangot. "Ezt nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról" - fogalmazott a német köztársasági elnök, aki szerint a történteknek következményei vannak, amelyek hatással lesznek az ország politikai kultúrájára. A volt külügyminiszter és szociáldemokrata politikus szerint ennek nem szabad rendszeressé válnia. Vissza kell térni az olyan vitákhoz, amelyek a lehető leginkább kizárják az irracionalitást - húzta alá Steinmeier.

A német államfő úgy vélte, hogy a menekültügyi vita nem ilyen volt. "Vissza kell térnünk ahhoz az ésszerű vitakultúrához, amely 70 éven át biztosította a szövetségi köztársaság stabilitását" - hangsúlyozta.

Frank-Walter Steinmeier bírálta egyes politikusok szóhasználatát is. "Ebben az összefüggésben nem tartom megfelelőnek, ha valaki +tenni hajlandóak tengelyéről+ beszél" - utalt a német elnök Sebastian Kurz osztrák kancellár szóhasználatára. Steinmeier arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közös, európai migrációs politika kidolgozása enélkül is elég terhes feladat. "Ezért azt hiszem, nem kellene olyan nyelvezetet használni, amely megosztónak bizonyulhat" - foglalt állást a német szövetségi elnök.

Frank-Walter Steinmeier óva intette a kormányzó pártokat attól is, hogy az uniópártoktól jobbra álló Alternatív Németországnak programját kezdjék követni abban a reményben, hogy így "biztosíthatják a jobb szárnyat", vagyis, hogy így próbálják megakadályozni, hogy az AfD jobbról előzzön.

"Ha egy párt egy másik párt programját kezdi követni, nem biztos, hogy erősebbé válik tőle" - mondta a német elnök a ZDF úgynevezett nyári interjújában.

Frank-Walter Steinmeier ehelyett azt javasolta, hogy a politikusok kezdjenek el foglalkozni azokkal a problémákkal, amelyek foglalkoztatják az embereket. A menekültügyi vita sok témát leszorított a napirendről, a magas lakbéreket, az otthonteremtés és -fenntartás költségeit - vélekedett az államelnök. "Az emberek válaszokat várnak ezekre a kérdésekre. Azt akarják, hogy mindennapi problémáik megoldódjanak" - hangsúlyozta.

Néhány nappal a brüsszeli NATO-csúcstalálkozót megelőzően Frank-Walter Steinmeier az interjúban arra szólította fel a szövetség európai tagállamait, hogy vállaljanak nagyobb felelősséget a kollektív védelem terén. "Európának tisztában kell lennie azzal, hogy nem csak az európai biztonsági helyzet változott meg, hanem a transzatlanti kapcsolatok is és az Egyesült Államok szerepe is a NATO-n belül" - fogalmazott a német elnök.

Donald Trump amerikai elnök több ízben élesen bírálta a többi NATO-tagot, és kiemelten Németországot is, amiért szerinte nem járulnak hozzá kellő mértékben a saját védelmük költségeihez. Trump kijelentéseiben mindazonáltal leginkább csak a hangvétel új, mert az Egyesült Államok már korábban is erőteljesen arra ösztönözte a szövetség európai tagjait, hogy fordítsanak többet katonai célokra, s a NATO tagállamai 2014-es walesi csúcsértekezletükön megállapodtak abban, hogy katonai kiadásaik 2024-re elérik majd hazai össztermékük (GDP) 2 százalékát.