Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A 2013 és 2016 között Németországba érkezett menekültek legalább háromnegyed része vett részt német nyelvtanfolyamon időközben – derült ki egy pénteken Berlinben ismertetett kutatásból, melyhez 2017-ben gyűjtöttek adatokat. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A német jog- és társadalmi rendről szóló integrációs kurzusokon 2017-ben minden második megkérdezett vett részt. Előző évben ez a részvételi arány alacsonyabb volt, körülbelül egyharmad körül alakult.

A kutatásban egyéb szervezetek mellett a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) is részt vett. Az intézmény egy kutatója, Nina Rother kifejtette, hogy a tanulmány eredményét pozitívnak tartja, ugyanakkor kiemelte, hogy az emelkedés azt is mutatja, hogy összességében magasabb az igény a nyelvi fejlődésre, különösképpen a nők és a gyerekek részéről. A kutató szerint ezeknél a csoportoknál – ahogyan az idősebb vagy kevésbé képzett menekülteknél – nagyobbak a nyelvi nehézségek más csoportokhoz képest.

A tanulmányhoz 2016 és 2017 során mintegy 5000 menekültet kérdeztek meg, akik 2013 és 2016 között érkeztek Németországba. 

A 2015 óta az országban lévő menekültek mintegy 20 százaléka állt munkába 2017-ben, míg 2018-ban ez az arány 35 százalékra emelkedett a német szövetségi munkaügyi hivatal adatai szerint.

Az integráció szempontjából problémát jelent, hogy a menekültek gyakran pszichológiai problémáktól szenvednek, különösen igaz ez a nőkre, az idősebbekre, valamint az Afganisztánból érkezettekre. Esetükben a kutatók úgy látják, magas az esélye a poszttraumás stresszel összefüggő zavaroknak a menekülés során elszenvedett megrázkódtatások vagy egyéb traumatikus élmények miatt.