Fotó: MTI/EPA, illusztráció

Megsebesült a kabuli német nagykövetség több munkatársa, egy afgán biztonsági őr pedig életét vesztette az afganisztáni fővárosban szerdán elkövetett robbantásban – közölte Sigmar Gabriel német külügyminiszter.

A miniszter közleménye szerint a merénylet után a nagykövetség valamennyi munkatársát biztonságba helyezték, Berlinben pedig összehívták a tárca válságstábját.

Németország továbbra is elkötelezetten támogatja az afgán kormányt az ország stabilizálásában, és ezen „cseppet sem változtatnak”a „megvetésre méltó” támadások – hangsúlyozta Sigmar Gabriel.

A német diplomácia vezetője a legélesebben elítélte a merényletet, amely szavai szerint különösen visszataszító, mert civilek és olyan emberek ellen irányult, akik éppen azért vannak Afganisztánban, hogy a helyiekkel együtt az ország „jobb jövőjéért dolgozzanak”.

Német hírtelevíziók helyszíni jelentései alapján a terrorcselekményt közvetlenül a nagykövetség előtt hajtották végre. Az épületegyüttesben súlyos károk keletkeztek, annak ellenére, hogy a robbantások erejének tompítását szolgáló védőfal veszi körül. A sebesült munkatársak száma egyelőre nem ismert.

Az afgán hatóságok első adatai szerint a merényletet egy tartálykocsival hajtották végre, amelyben mintegy 1500 kilogramm robbanóanyagot helyeztek el. Az elkövetők ismeretlenek. A robbantásban legkevesebb 80 ember meghalt és 350-nél is többen megsebesültek. A támadást a délelőtti csúcsforgalom idején hajtották végre a diplomáciai negyedben. A német nagykövetség mellet más fontos létesítmények is megrongálódtak.

A muzulmán böjti hónap, a ramadán elején elkövetett merénylet volt az utóbbi időszak egyik legtöbb halálos áldozattal járó terrorcselekménye Afganisztánban.

MTI