A tömeges bevándorlás és az európai iszlám terjedése miatt költözött el Németországból Dél-Amerikába Martin Münch zongoraművész – az M1-nek adott interjújában arról beszélt: szerinte az iszlám tönkreteszi az európai kultúrát, Magyarországot pedig csodálja, amiért a saját útját járja.

Fotó: Illusztráció/ShutterStock

Martin Münch német zeneszerző, zongoraművész és filozófus; több zenei fesztivál alapítója. 2016-ban határozta el, hogy elköltözik Németországból; azóta Dél-Amerikában él. „Nem egyik napról a másikra hoztam meg a döntést; nem volt könnyű, szeretem a hazámat, a kultúrát, amiben felnőttem; viszont miután 2015-ben megnyitották a határokat, nem volt szabad kritikusan beszélni a tömeges bevándolrásról, az iszlámról. Egy olyan korszak kezdődött, amiben én már nem tudtam szabadon gyakorolni a hivatásomat” – fogalmazott a művész.

Martin Münch továbbra is kapcsolatot tart szülőhazájával, sőt, iszlámkritikus nézeteivel nagy vitákat vált ki. Nemrég például a német zeneszerzők egyesületétől azt követelte, hogy szakítsa meg együttműködését muszlim szervezetekkel. Az M1-nek arról beszélt: szerinte az iszlám veszélyt jelent Euópára. „A tömeges bevándorlással, az iszlám terjedésével párhuzamosan zajlik az európai kultúra tönkretétele. Már csak dogmatikusan, egy meghatározott ideológia mentén lehet művelni a kultúrát; azok, akik ellenzékben vannak, hátrányba kerülnek” – mondta.

A művész korábban az egész világot bejárta, 30 különböző országban több mint félezer koncertet adott. Most elképzelhetőnek tartja, hogy egy időre Magyarországra költözik. „Magyarország teljesen más irányt követ, mindig csodáltam, hogy az Európát érintő sorsdöntő kérdésekben erőteljesen és egyértelműen a szabad nyugati civilizáció és kultúra fennmaradása mellett foglalt állást” – tette hozzá. Martin Münch arról is beszélt: mindig szeretett Magyarországra utazni, amely reményei szerint képes lesz arra, hogy továbbra is a saját útját járja.

Az interjú IDE kattintva érhető el a hirado.hu oldalán.