Lengyelország a közeljövőben a hágai Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) fordul a lengyel elnöki repülőgép 2010. április 10-i szmolenszki katasztrófája ügyében zajló orosz vizsgálat miatt – közölte szerdai varsói sajtóértekezletén Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.

Waszczykowski már a Jog és Igazságosság (PiS) pártjának választási győzelme után, 2015 novemberében beszélt arról, hogy Lengyelország fontolóra vette, valamelyik nemzetközi bírósághoz, például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a 2010 óta húzódó orosz bűnügyi vizsgálat ügyében, és panaszt emel Oroszországgal szemben a fontos bizonyító anyagot jelentő elnöki gép roncsának visszaszolgáltatása végett.

A lengyel külügyminiszter egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy Lengyelország idáig más módon próbálta megoldani a problémát. „Az elmúlt évben megpróbáltuk kipuhatolni, hogy el tudunk-e jutni közvetlenül az oroszokhoz. Ők, mint tudják, negatív, időnként arrogáns módon válaszolnak” – hangsúlyozta a külügyminiszter. Mint mondta, Varsó a szövetségeseitől, azoktól az intézményektől is próbált támogatást szerezni, melyeknek tagja.     

„Mivel már hét évvel ezelőtti ügyről van szó, lehetőségeink kimerültek” – állapította meg. Közölte, hogy Lengyelország a közeljövőben benyújtja az erre vonatkozó panaszt a hágai bírósághoz. „Napokról, legfeljebb hetekről lehet szó” – jegyezte meg, attól függően, hogy milyen gyorsan dolgoznak a tárca jogászai.

Az oroszországi bűnügyi vizsgálatot a szövetségi Nyomozó Bizottság folytatja. Ezzel párhuzamosan a lengyel katonai ügyészség folytatja saját vizsgálatát. Lengyelország az utóbbi években többször hiába kérte az eredeti feketedobozok és a repülőgéproncs visszaadását Moszkvától, mely az oroszországi bűnügyi vizsgálat lezárásától tette ezt függővé. A lengyel hatóságok a gép roncsához csak ideiglenesen, a feketedobozok anyagához pedig másolatban tudtak hozzáférni.

A bűnügyi vizsgálat mellett a katasztrófa után a fő vizsgálatot az Oroszországi Föderáció Államközi Légügyi Bizottsága (MAK) végezte. Ennek 2011 januárjában közzétett, a katasztrófa okait összegző zárójelentése a lengyel pilótákra hárította a teljes felelősséget. Az ügyet szintén vizsgáló lengyel kormánybizottság 2011 augusztusában nyilvánosságra hozott jelentése az orosz légiirányítók hibáira is rámutatott.

Varsó tavaly februárban új kormánybizottságot állított fel a katasztrófa vizsgálatára, a jelenlegi kabinet szerint az eddigi eljárások alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését.

MTI