Népszavazást tartanak vasárnap Svájcban arról, hogy legyen-e elsőbbsége a hazai jognak a nemzetközivel szemben.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Ha az igenek győznek, akkor ez az elv bekerül az alkotmányba, és a hazai törvényeknek egyértelmű elsőbbsége lesz a nemzetközi szerződésekkel szemben. Támogatói szerint ez megerősíti az ország szuverenitását, a felvetés bírálói szerint viszont jelentősen rontja viszonyát a világ többi részével.

A javaslat szerint, ha a hazai törvények összeütközésbe kerülnek a nemzetközi szerződésekkel, akkor változtatni kell az ország nemzetközi kötelezettségein, hogy ezek a szerződések összhangba kerüljenek a törvényekkel. Ha Svájcnak nem sikerül megállapodnia nemzetközi partnereivel a változtatásban, akkor az országnak ki kell lépnie abból a szerződésből – olvasható az „önrendelkezési kezdeményezés” című javaslatban. 

A támogatók úgy vélik, hogy az ország hagyományos semlegessége és különállása meggyengült a sok nemzetközi megállapodáshoz való csatlakozással például a környezetvédelem, a rendőrségi együttműködés, a légi közlekedés és a kereskedelem területén. Az előterjesztők élére a jobboldali Svájci Néppárt állt, amely úgy véli, hogy a sok nemzetközi megállapodás gyengíti az ország hagyományát a közvetlen demokrácia gyakorlásában is, vagyis abban, hogy az országban nagyon gyakran rendeznek népszavazást.

A társadalmi vita az ország szuverenitásáról már egy jó ideje folyik, de az utóbbi években felerősödött, különösen az Európai Unióval fennálló viszony miatt.

A javaslatot azonban sokan ellenzik: maga a kormány is, amelyben pedig két minisztere ül a Svájci Néppártnak, üzleti csoportok, és majdnem minden más párt. Szerintük, ha az igenek győznek, akkor Svájcnak fel kell mondania sok nemzetközi szerződését, és csorbát szenvednek az emberi jogok és a döntést megsínyli a gazdaság is.

Az előzetes felmérések szerint valószínűleg a nemek győznek a referendumon, mert a megkérdezettek 58-61 százaléka ilyen értelemben nyilatkozott.

A vasárnapi népszavazáson egy másik „nagyon fontos” kérdésre is választ kell adnia a svájciaknak: kaphatnak-e állami támogatást azok a gazdák, aki engedik, hogy teheneik, kecskéik szarvat növesszenek.