Fotó: MTI/EPApool

Javult szeptemberben Emmanuel Macron megítélése: a nyári 24 százalékpontos zuhanás után az elmúlt hetekben öt százalékpontot javult a francia államfő tetszési mutatója, s jelenleg 45 százalékon áll – derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilap.

A szeptember 15. és 23. között 1989 nagykorú francia megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 39 százaléka „inkább elégedett” (+ 3 százalék) a köztársasági elnökkel, s 6 százaléka „nagyon elégedett” (+2 százalék).

Az elégedetlenek aránya a korábban mért 57-ről 53 százalékra csökkent, közülük 33 százalék (-4 százalék) mondta magát „inkább elégedetlennek” és 20 százalék „nagyon elégedetlennek”.

A köztársasági elnök megítélése elsősorban a nyugdíjasok, a munkások, valamint a jobboldali és a centrista szavazók táborában javult.

Emmanuel Macron tevékenységével a franciák többsége továbbra is elégedetlen, de elődeivel ellentétben neki sikerült megállítania a népszerűségvesztést, és megfordítania a tendenciát – idézte a JDD a kutatást vezető Frédéric Dabit.

Nicolas Sarkozynek (2007-2012) és Francois Hollande-nak (2012-2017) is a megválasztását követő szeptemberben alacsonyabb volt a tetszési mutatója, mint a májusi hivatalba lépéskor, miután „az évadkezdés általában nehéz időszak a végrehajtó hatalomnak” az Ifop szerint.

Sarkozy népszerűsége a megválasztását követő 65-ről 61 százalékra csökkent, Hollande-é pedig 61-ről 43 százalékra esett vissza.

A felmérésben megkérdezettek szerint azzal magyarázható Macron megítélésnek javulása, hogy eltökélt és határozott a munkajogi reformot ellenzőkkel szemben. Ez annak is a jele, hogy a tiltakozásokat szervező szakszervezetek és a radikális baloldal egyelőre nem győzte meg a közvéleményt a fenntartásai megalapozottságáról. A válaszolók azt is értékelték, hogy az államfő „betartja az ígéreteit”, „nem enged az utcának” és „azt teszi, amit mond, és azt gyorsan csinálja”.

MTI