Nem sikerült közös álláspontra jutni az Európai Unió tagállamainak körében a közösség határ- és partvédelmi szervezete, a Frontex felhatalmazásának kiterjesztéséről – jelezte Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Thomas Lohnes (szerk.)

A szerda délután kezdődő EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében aláhúzta: „együtt akarunk jobbá válni a külső határvédelemben” és az elutasított menedékkérők hazajuttatásában, ezért a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács ülésén tárgyalnak majd a Frontex „megerősített mandátumáról”, de erről „nagyon eltérő véleményen vannak az egyes tagállamok”.

A menekültek „méltányos elosztásának” ügyében még azt sem sikerült elérni, hogy tárgyaljanak róla az Európai Tanácsban, ezért ez továbbra is „megoldatlan téma marad” – mondta a német kancellár.