A londoni tűzoltóság parancsnoka szerint még csak közelítőleg sem lehet tudni, hogy hányan lehettek a szerdán teljesen kiégett londoni toronyházban, és az épület aprólékos átkutatása biztonsági okokból csak később kezdődhet. A rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy 17-re nőtt a tűzvész halálos áldozatainak száma.

Dany Cotton tűzoltóparancsnok a BBC televíziónak csütörtökön elmondta: a tűzoltó alakulatok már bejárták és röviden átvizsgálták a 24 szintes épület minden emeletét, de egyelőre nem lehetséges a Grenfell Tower nevű magasház teljes körű átkutatása, mert különösen az épület peremrészei szerkezetileg nem biztonságosak.

Hozzátette, előző reggel, a tűzvész csúcspontján komolyan tartott attól, hogy a toronyház összeomlik. „Mindannyian emlékszünk a 9/11 rettenetére” – mondta, a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozatra utalva. Abban a merényletben a terroristák két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a New York-i Kereskedelmi Világközpont felhőkarcolóinak, amelyek nem sokkal később összeomlottak.

A londoni tűzoltóparancsnok csütörtöki nyilatkozata szerint azonban jelenleg „egyáltalán nem lehet tudni” még azt sem, hogy hányan tartózkodhattak a 127 lakásos épületben a tűzvész idején. Elmondta, az áldozatok számának megállapítását nehezíti, hogy sokan élhettek egyedül a házban, akikről nem tudható, hogy éppen hol voltak, a jelenleg eltűntként kezelt lakók közül pedig sokan lehetnek a tűzvész után kialakított közösségi ellátóközpontokban, vagy kórházban.

Dany Cotton elmondta: tűzoltó pályafutása során még soha nem látott ilyen gyorsan terjedő épülettüzet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy túlságosan korai lenne a találgatás tűzvész okairól, ezt a következő hónapok alapos vizsgálata lesz hivatva kideríteni.

A tűzoltóparancsnok elmondta azt is, hogy az oltás és a mentés során kilenc tűzoltó könnyebben megsérült. Hozzátette, a fizikai sérüléseknél sokkal aggályosabbnak tartja, hogy a történtek hosszabb távon milyen „mentális hatást” gyakorolnak a helyszínre vonult tűzoltókra, mivel ők olyasmiket láttak és hallottak, amiket korábban soha.

A londoni tűzoltóság vezetője ennél részletesebben erről nem beszélt, de kijelentette, hogy az oltásban részes tűzoltóknak szakértői segítséget nyújtanak a trauma feldolgozásához.

A londoni tűzoltóság tájékoztatása szerint még csütörtökön is nyolc tűzoltóautó és hatvan tűzoltó dolgozott a kiégett épületnél. A közlemény szerint a következő feladat az épület szerkezeti megerősítése, annak érdekében, hogy a toronyház alapos átkutatása megkezdődhessen.

Stuart Cundy, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka, aki a rendőrségi vizsgálatot vezeti, csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 17-re emelkedett a halálos áldozatok száma az eddig hivatalosan nyilvántartott 12-ről.

Cundy szerint a rendőrség várakozása az, hogy az áldozatok száma ennél is magasabb.

A rendőrtiszt szerint hosszasan elhúzódó vizsgálatra kell számítani a tűz okának és az áldozatok tényleges számának kiderítéséig.

Dany Cotton tűzoltóparancsnok, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, ehhez hozzátette, hogy az épület állapota miatt hetekig eltarthat, mire az áldozatok száma ismertté válik.

Stuar Cundy rendőrparancsnok hangsúlyozta: semmiféle jel nem utal arra, hogy a terrorizmusnak köze lenne a szerencsétlenséghez.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) csütörtöki tájékoztatása szerint 37 sérült részesül még kórházi kezelésben, tizenheten közülük kritikus állapotban vannak.

MTI