London muszlim polgármestere, Sadiq Khan szerint Donald Trump amerikai elnök az Iszlám Állam retorikáját vette át.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Khan egy tegnapi, munkáspárti rendezvényen azt állította, Trump elnök az ISIS “játékát játssza”, amikor civilizációs ellentétekről beszél – írja a brit The Guardian.

“Ők azt mondják, léteznek a civilizációs ellentétek, nem lehetséges, hogy valaki egyszerre legyen nyugati és muszlim, és a nyugat ‘gyűlöl bennünket’. És Ön akaratlanul is az ő játékukat játssza, segíti őket” – harsogta a jelen nem lévő amerikai elnöknek címzett szavakat.

A Guardiannak adott interjújában Khan az egekbe magasztalta az amerikai muszlimok – így diákok, művészek és politikusok – hozzájárulását az ország fejlődéséhez. Szerinte az, hogy Trump elnök megtiltotta a beutazást számtalan muszlim-többségű államból, “rossz színben tünteti fel” a vallást.

“Nyugati vagyok, ugyanakkor büszke muszlim. Vannak, akik meg akarják osztani közösségeinket, de én ezt nem fogom hagyni” – mondta az üres szólamairól elhíresült polgármester. 

Ugyanakkor beszélt a Munkáspárt júniusi eredményéről is, amikor a párt a szavazatok 40 százalékát szerezte meg. Szerinte Jeremy Corbyn munkáspárti vezető választ tudott adni a polgárok igazságtalanságokkal és egyenlőtlenségekkel kapcsolatos haragjára. Bár a párt nem nyerte meg a választásokat, Khan szerint jó irányba haladnak és minden esély megvan rá, hogy egy napon Corbyn legyen a miniszterelnök.

(demokrata.hu)