Az 1989-es rendszerváltás után a Kelet- és Közép-Európából Nyugat-Európába irányuló migráció már elérte a csúcsot, s ezért várható, hogy a közeljövőben megkezdődhet a Nyugaton dolgozó keletiek visszatérése hazájukba – állapítja meg legfrissebb tanulmányában a Colliers International tanácsadó társaság. 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

„Ez kiemelten a visegrádi négyek országaira lesz érvényes” – jelentette ki Mark Robinson, a cég prágai képviselője a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap.
    
A Hospodárské Noviny rámutat, hogy az Európai Unió hat új keleti tagállamából tavaly a hivatalos adatok szerint legalább hétmillióan dolgoztak Nyugaton; a legnagyobb mértékben a románok, a bolgárok és a lengyelek, míg legkevésbé a csehek.  
    
A csehek kivándorlása, amely amúgy is a legalacsonyabb a régióban, már megállt: 2015-ben és 2016-ban egyaránt a cseh népesség 1,7 százaléka élt és dolgozott a nyugai államokban – mutat rá a lap a nemzetközi statisztikákra hivatkozva. A többi keleti országban a kivándorlás még növekvő tendenciát mutat: a Nyugaton élő magyar állampolgárok aránya 4 százalékról, 4,4 százalékra, a szlovákoké 4,1 százalékról 4,3 százalékra, a lengyeleké 6,1 százalékról 6,6 százalékra, a bolgároké 7,8 százalékról 9,8 százalékra, a románoké pedig 12,8 százalékról 14,1 százalékra emelkedett az előző két évben. 
    
A Colliers International szerint a kivándorlási tendencia a közeljövőben megfordulhat, aminek több oka van: a legfontosabb, hogy a keleti országokban felgyorsult a bérek növekedése, alacsonyabbak az adók és a lakhatási költségek, aminek következtében nő a lakosság elkölthető nettó jövedelme. Csehországban az uniós országok közül a legalacsonyabb a munkanélküliség és csökken a többi visegrádi országban is. Pénzügyi elemzők pedig arra is számítanak, hogy a közép-európai országok pénznemei megerősödnek.
    
A közép-európai országok gazdaságai egyre jelentősebb szakemberhiánnyal küzdenek, így a migránsok visszatérése pozitív hatással lenne a gazdaságra. A magasabb fizetésekkel megnőnének az adóbevételek, emelkedne a fogyasztás és nagyobb lenne a kereslet az új ingatlanok iránt is. „Nyugat-Európa nagyvárosainak vendéglőiben gyakran dolgoznak szakképzetlen munkaerőként főiskolai és egyetemi képzettséggel rendelkező kelet-európaiak, mert jobban  keresnek, mint hazájukban” – jegyezte meg Mark Robinson. Úgy véli: ezek az emberek szívesen visszatérnének hazájukba, ha ott képesítésüknek megfelelő és jól fizetett munkát kapnának. „Ez nagy motiváció” – szögezte le.

MTI