Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Egy frissen elvégzett kutatás szerint a nyugati országokban született muszlimok hajlamosabbak radikalizálódni azért, mert hátrányos helyzetben érzik magukat – írja a Breitbart. A kutatást a svédországi uppsalai egyetem készítette.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az egyetem közleménye szerint a kutatás során összehasonlították a nyugati országokban született muszlimokat a migránsokkal. Arra az eredményre jutottak, hogy azok a muszlimok, akik már Európában vagy Észak-Amerikában születtek, elsősorban még mindig muszlimként azonosítják magukat és idegesebbek lesznek, ha muszlimellenességet tapasztalnak.

„A legjelentősebb eredményünk az volt, hogy a Nyugaton született muszlimok beismerték: nagyobb hajlandósággal védenék meg akár erővel is a muszlimokat világszerte” – mondják a kutatók.

A muszlimok két csoportja közül a Nyugaton születettek „erőteljesebben tapasztalják meg a diszkriminációt a társadalomban, ahol élnek.” A kutatás szerint legfőképp azért vannak hátrányos helyzetben, mert elidegenítve érzik magukat az országaikban. Svédországot, Nyugat-Európa egyik legprogresszívebb országát is példaként hozzák fel, ahol állítólag „bevándorlókként” tekintenek a muszlimokra, nem pedig igazi svédekként.

Svédországot Európa egyik legtoleránsabb országaként ismerhetjük. A muszlimokat nagy összegekkel támogatják az adófizetők pénzéből – a muszlim gyerekeknek például az iszlám vallás által is elfogadott fürdőruhákat (burkini) vesznek, de a svéd egyház is befogadó a muszlimokkal szemben: Stockholm érseke felvetette, hogy alakítsanak ki imaszobákat muszlimoknak a templomokban, és vegyék le a kereszteket. 

A kutatók hangsúlyozták: habár a nyugati földön született muszlimok hajlamosabbak az extremizmusra, nem erőszakosabbak a keleten született társaiknál. Míg sok országban a terrortámadások elkövetői az országban született muszlimok voltak, Németországban a támadások felét menedékkérők követték el.