Olaszország orvoscsoportot küld az Aquarius nevű hajóra, amely 629 migránssal a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, és sem Olaszországban, sem Máltán nem engedik kikötni – jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján hétfőn Rómában.Olaszországot magára hagyták a migrációval – sommázta álláspontját az olasz kormányfő.    

A NATO főtitkárával folytatott megbeszélés után Giuseppe Conte kijelentette, Róma továbbra is a katonai szövetség elkötelezett tagja, de nyitást szorgalmaz Oroszország felé. Conte hangsúlyozta Oroszország „elengedhetetlen szerepét”, amely nélkül egyetlen nemzetközi válsághelyzet sem oldható meg. Az olasz miniszterelnök azt a „kettős” módszert nevezte meg példaként, amelyet a NATO az ukrajnai válság esetében követett Moszkvával szemben határozottságot és párbeszédet ötvözve.    

Az olasz politikus ezzel egy időben a NATO fokozottabb fellépését sürgette a Földközi-tenger térségében. Conte azt mondta, Olaszország nagyon sokat fektetett be a NATO-ba, és továbbra is ezt fogja tenni. Hangsúlyozta: úgy gondolják, hogy Olaszország egyre inkább kulcsszerepet tölthet be a szövetség déli térségében, abban az instabilitással teli övezetben, amely már megszakítás nélkül a Földközi-tenger nyugati medencéjétől a Közel-Keletig terjed, és ahonnan az olasz állampolgárokat fenyegető veszély érkezik, az illegális kereskedelem minden formájában, beleértve az emberkereskedelmet is.

Jens Stoltenberg, aki Elisabetta Trenta olasz védelmi miniszterrel is találkozott, a nemzetközi missziókban szolgáló olasz kontingensek munkáját méltatta.

Ezzel egy időben Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalán közölte, hogy a Sea Watch német nem kormányzati szervezet (NGO) egyik hajója líbiai vizeken több száz migránst vett fedélzetére. Salvini hozzátette, hogy Olaszország ezt a hajót sem engedi kikötni.