Öngyilkos merénylő követte el azt a robbantásos támadást a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizre városban péntek reggel, amelyben tizenegy rendőr meghalt, hetvennyolc ember – javarészt szintén rendőr – pedig megsebesült – derül ki az Anadolu török állami hírügynökség jelentéséből.

Fotó: ShutterStock.com



Két sebesültnek súlyos az állapota.
    
A merénylő a készenléti rendőrség ellenőrzőpontjánál robbantotta fel magát, egy kotrógépben. A robbanás helyszínétől ötven méterre lévő rendőrőrs épületében súlyos károk keletkeztek a detonáció következtében. Az egészségügyi minisztérium két helikoptert és 12 mentőautót küldött a helyszínre.
    
A hatóságok a kurd kisebbség autonómiájáért küzdő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) felkelőit teszik felelőssé a robbantásért, mivel a PKK gyakran követ el hasonló támadásokat a térségben.
    
Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes Twitter-fiókján azt írta, hogy törökországi támadásaival mind az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, mind a PKK a július 15-i sikertelen katonai puccskísérletből próbál hasznot húzni.
    
Cizre közvetlenül a szíriai határon fekszik, és a legközelebbi iraki település is csak mintegy 25 kilométerre található tőle. Cizre volt az egyik központi helyszíne a biztonsági erők tavaly decemberben kezdődött délkelet-törökországi hadműveletének, amelynek során kiűzték a PKK lázadóit a régió városaiból. A településen december 14. és március 2. között 24 órás kijárási tilalom volt érvényben. Az összecsapások június közepén a térség hegyvidéki területeire tevődtek át.
    
A kurd szakadárok 1984 óta tartó küzdelmét 2013-ban tűzszünet zárta le, de 2015 nyarán kiújultak a harcok. A konfliktusban azóta a PKK több mint 7000 felkelője és a török biztonsági erők legalább 600 tagja vesztette életét.

(Forrás: MTI, fotóillusztráció: ShutterStock)