Őrizetbe vették a csaknem ezer közszereplőt érintő nagyszabású németországi adatlopás egy feltételezett elkövetőjét – közölte kedden a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A közlemény szerint egy 20 éves, Hessen tartománybeli fiatalembert fogtak el, még vasárnap, a lakását átkutatták. Az ügy részleteit később ismertetik. 

Az ARD országos közszolgálati televízió értesülése szerint a fiatalember beismerő vallomást tett. 

Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás 994 embert érint, többnyire aktív és volt politikusokat. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők az esetek túlnyomó többségében csupán kapcsolattartási adatokhoz – telefonszámokhoz, e-mail-címekhez, postacímekhez – jutottak hozzá, nagyjából 50 esetben pedig érzékeny személyes információkat, például családtagokkal folytatott üzenetváltásokat vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételeket is szereztek. Az ellopott adatokat közzétették az interneten.
 

Nem voltak társai

Nem voltak társai a csaknem ezer német közszereplőt érintő adatlopásnak, a feltételezett elkövető a nyomozás első megállapításai alapján önállóan, közreműködők nélkül tevékenykedett – ismertették kedden Wiesbadenben a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és az informatikai bűncselekmények feltárásával foglalkozó ügyészség (ZIT) tájékoztatóján.

A gyanúsított 20 éves, német állampolgár, a szüleivel él Hessen tartományban, tanulói jogviszonyban áll, büntetlen előéletű.

Aktív és volt politikusok, újságírók, művészek személyes adatait szerezte meg és hozta nyilvánosságra illetéktelenül. 

Informatikai szakképzettsége nincs, de volt „elég ideje és érdeklődése” az adatok eltulajdonításához szükséges ismeretek megszerzéséhez. Tettét azzal indokolta, hogy „dühítették” az érintett közszereplők egyes megnyilvánulásai – mondta Georg Ungefuk, a ZIT vezetője.

A fiatalembert még vasárnap vették őrizetbe, informatikai eszközeit lefoglalták. Beismerő vallomást tett. Kihallgatása után szabadlábra helyezték, mert nem fenyeget az elmenekülés vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.