Fotó: MTI, archív

Vlagyimir Putyin megszerezte negyedik elnöki mandátumát az előzetes adatok szerint.

Fotó: illusztráció

A voksok 36,15 százalékának összesítése alapján Putyin 73,8, a kommunisták által indított Pavel Grugyinyin 14,3, a liberális demokrata Vlagyimir Zsirinivszkij 6,5, a Polgári Kezdeményezés színeiben indult Kszenyija Szobcsak pedig 1,4 százalékot kapott. A többi négy jelölt 1 százalék alatt teljesített.
    
Valerij Fjodorov, a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet igazgatója kijelentette, hogy az „Oroszország elleni új támadások”, köztük az úgynevezett Szkripal-ügy, növelték az orosz elnökválasztáson való a részvételi kedvet,„megerősítették az oroszok eltökéltségét, még azok is elmentek szavazni, akik eredetileg nem akartak, hogy megmutassák a Nyugatnak, hogy fölösleges Oroszország megfélemlítésével próbálkozni”. (Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynököt és lányát megmérgezték Angliában, London Moszkvát vádolta meg az incidenssel, amit az orosz vezetés visszautasított.)
    
Ella Pamfiova, a választási bizottság elnöke közölte, hogy a választási részvétel moszkvai 18 órakor 60 százalékos volt. Az urnák az Oroszországi Föderáció központi régiójában két órával, Kalinyingrád megyében hárommal később zártak.
    
A Központi Választási Bizottság közölte, hogy sem a választáson részt vevő elnökjelöltektől, sem az őket támogató pártoktól nem kapott komoly szabálysértésre vonatkozó panaszt. Az orosz belügyminisztérium szerint sem történtek olyan komoly incidensek, amelyek képesek lette volna befolyásolni a választások eredményét. 
    
A Golosz civil szervezet ugyanakkor több száz szabálysértést regisztrált és a közösségi médiában is jelentek meg csalást és megfélemlítést sejttető videók és bejegyzések. Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman viszont az urnazárást követően közölte, hogy a Golosz egyetlen panasza sem bizonyult megalapozottnak. 
    
Putyin stábjához a nap folyamán 303 bejelentés érkezett, amelyek fele Jelena Smeljova, a testület társelnöke szerint megalapozott lehet. 
    
Alekszandr Gorovoj, az orosz belügyminiszter első helyettese közölte, hogy hackertámadások érték az automatizált állami választási rendszert, de annak összeomlását sikerült megakadályozni. Nyikolaj Bulajev, a választási bizottság elnöke szerint az egész orosz választási rendszer zökkenőmentesen működik. A testület elnöke a nap folyamán korábban közölte, hogy vasárnapra virradóra 15 ország IP-címeiről célzott túlterheléses (DDoS) támadás érte a választási bizottság honlapját.
    
A választás napján élő adásban különbözött össze egy YouTube-csatornán a választásból kizárt ellenzéki blogger, Alekszej Navalnij és Kszenyija Szobcsak. Utóbbi meghívta Navalnijt, hogy a választók érdekében csatakozzon a Dmitrij Gudkov volt parlamenti képviselővel együtt létrehozandó, „Putyin-ellenes” Változások Pártjába. Navalnij viszont a „Kreml bábjának” és „a liberális jelölt paródiájának” nevezte a elnökjelöltnőt.

(MTI)